Gulyás: Nem hadifoglyokat hozott el Magyarország az oroszoktól, hanem szabadított embereket

2023. július 6. – 12:02

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország korábban Oroszországtól vett át kárpátaljai hadifoglyokat, amelynél az orosz ortodox egyház állítása szerint Magyarország kezdeményezett: a Telex erre vonatkozó kérdésére Gulyás Gergely azt mondta, hogy „erről a Máltai Szeretetszolgálatot és az oroszokat kell megkérdezni, mert a magyar kormány már a Szeretetszolgálattól” kapott arra vonatkozó információt, hogy van lehetőség a hadifoglyok elhozására. Gulyás azonban kifejtette, bár a kommunikáció az orosz ortodox egyház és a Máltai között zajlott, mindezt állami beleegyezéssel tette a Szeretetszolgálat.

Gulyás elmondta, az egyházközi együttműködésről sokat nem tud elmondani, „egyet tudunk”, mondta: az volt az állam kérdése, hogy „akik érkeznek, hadifoglyok-e, vagy sem. Egyértelmű tájékoztatást kaptunk arról, hogy őket szabadították, nem voltak hadifoglyok, úgy jöttek Magyarországra”. Gulyás azt is elmondta, hogy erről tájékoztatták az ukrán felet. A hadifoglyokról azt mondták, ők „teljesen szabad emberek”, Gulyás azt is elmondta, nincs pontos információja arról, hogy ők most hol vannak, de úgy tudja, „többségben Magyarországon, de volt, aki visszament Ukrajnába”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!