Gulyás szerint mindig is úgy volt, hogy az év első felében nagyobb a kiadás, később lesz nagyobb a bevétel

2023. július 6. – 12:02

Másolás

Vágólapra másolva

Idén az első negyedévben 1728,5 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya, és miközben a kormányzati szektor bevétele 7210 milliárd volt, a kiadása 8938 milliárdra rúgott az első negyedévben a KSH szerint. Ha nem tervez a család változtatni a családtámogatásokon és rezsiintézkedéseken, akkor milyen módon lehet csökkenteni az egyensúlytalanságot? – kérdezte a Telex, mire Gulyás azt felelte, az mindig is így volt, hogy az év első felében nagyobb a kiadás, később lesz nagyobb a bevétel. Gulyás szerint viszont a fogyasztási adóbevételek valóban nem tűnnek megalapozottnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!