A Herendi újra legyártja Verstappen eltört 15 milliós trófeáját

2023. július 24. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. újra elkészíti a vasárnapi 38. Forma–1-es Magyar Nagydíjon győztes Max Verstappen összetört trófeáját, írja az MTI.

Simon Attila, a cég vezérigazgatója az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, sajnálják, hogy összetört a trófea, de mivel meglátása szerint a Herendinek a magyar országimázs-építésben is fontos szerepe van, pótolni fogják a serleget. „A csapatok majd eldöntik, ki volt a hibás, de mi vállaljuk az örömteli és nehéz terhet, és újra elkészítjük.” A porcelán ára 40 ezer euró, azaz több mint 15 millió forint.

Simon Attila azt mondta: minden alkotásukra örökös pótlási garanciát vállalnak, emiatt a mintatárban a Magyar Nagydíj serlegeinek másodpéldánya is ott van. A vázatest gyártása már el is kezdődött, így az eredetileg hat hónapos elkészítési folyamat most rövidebb lesz, és a Red Bull kétszeres világbajnoka pár hét múlva megkaphatja a kupát.

A győztesnek járó serleg akkor tört el, amikor a McLaren versenyzője, a második helyen zárt Lando Norris a dobogó segítségével nyitotta ki pezsgősüvegét, ami miatt a kupa ledőlt.

A felvételen látszik, hogy a brit versenyző a dobogóhoz csapja a pezsgősüvegét, hogy a pezsgő felhabosodjon. Arra azonban nem gondolt, hogy a trófea ezúttal nem valamilyen fémből készült strapabíró díj volt, hanem herendi porcelán. Verstappen trófeája pedig az ütéstől lebillent, és széttört, a talpa egyben levált. A McLaren Twitteren rögtön elnézést kért a történtekért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!