Elfogták a férfit, aki késsel szurkált meg Pesterzsébeten egy kutyát

2023. augusztus 11. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Megtalálta a rendőrség azt a férfit, aki kedd este Pesterzsébeten az utcáról egy családi ház kerítésén benyúlva szurkált meg több helyen egy németjuhászt – írta a Police.hu.

Az 58 éves férfit csütörtökön fogták el a pesterzsébeti rendőrök, akiről kiderült, hogy a közelben lakik, és ugyanazon az estén egy másik kutyát is megpróbált megszúrni a kerítésen keresztül, de szerencsére nem érte el. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint megbánta azt, de különösebb magyarázattal nem tudott szolgálni a tettére.

A németjuhász gazdája az egyik kerületi Facebook-csoportban számolt be az esetről. Mint írta, az egyik szúrás a kutya artériáját érte. Állatorvoshoz vitték, aki azonnal megműtötte, így a kutya a szakszerű és gyors ellátásnak köszönhetően életben maradt.

A rendőrség indítványozta az állatkínzással gyanúsított férfi letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!