30 éves ukrán állampolgárt gyanúsítanak a Klauzál téri gyilkossággal

2023. augusztus 11. – 08:59

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 30 éves, ukrán állampolgárságú férfit vett őrizetbe a rendőrség annak a 49 éves férfinek a meggyilkolásával kapcsolatban, akinek holttestére csütörtök éjjel találtak rá járókelők az erzsébetvárosi Klauzál téren.

A bejelentéstől számított 11 órán belül azonosították, majd a józsefvárosi rendőrök a Rákóczi téren még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken, a Police.hu oldalon közzétett közleménye szerint a 30 éves ukrán állampolgárságú B. Ferenc a bűncselekmény éjszakáján a Klauzál téren pénzt követelt padon ülő áldozatától. Mivel nem kapott, súlyosan bántalmazta a férfit, majd elvett tőle ötezer forintot.

A nyomozók halált okozó testi sértés és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a gyanúsítottat, majd őrizetbe vették, a gyanúsított nem tett vallomást. A nyomozás azt is megállapította, hogy a férfinak társa is volt, aki tétlenül végignézte a sértett bántalmazását, majd az elkövetővel együtt borozott az elvett pénzből. A 46 éves férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indítottak büntetőeljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!