Orbán elmondta Kötcsén, meddig tervez kormányozni

2023. szeptember 13. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton volt a fideszes holdudvar hagyományos őszi találkozója, a kötcsei piknik, ahol Orbán Viktor zárt körben jelölte ki a kormány stratégiai feladatait.

A miniszterelnök információink szerint egyebek mellett arról beszélt, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását. Elismerte, hogy az elmúlt időszakban csökkent a kormány népszerűsége, de arról is beszélt, hogy komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában, és szerinte belátható időn belül Nyugatról keresztény közösségek fognak Magyarországra menekülni emiatt. Tizenöt pontos tervet vázolt Orbán, amelyben többek közt a demográfiai fordulat elérése, a munkaalapú gazdaság létrehozása, és az energetikai önellátás is szerepel. Ez utóbbi stratégia része, hogy Paks orosz helyett francia üzemanyaggal menjen.

A találkozón stábunk is ott volt, ahol Mészáros Lőrinc yachtozásáról és a szerénységről kérdeztük a fideszes holdudvar résztvevőit:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!