Ágyúzás, a fiatalság lángja és a veszprémi VIP – képes összefoglalónk október 23-ról

2023. október 23. – 23:09

Másolás

Vágólapra másolva

Ágyúzás, Brüsszel, választási kampány és magyar géniusz. A pártok már máshogy ünneplik október 23-át, de a megemlékezések jelentős része inkább szólt a 2024-es választásról, mint a szabadságharcról. Képes összefoglalónk a nagyobb eseményekről.

2023-ra kiment a divatból az utcai, megemlékezős nagy pártrendezvény, már csak a Mi Hazánk tartott ilyet október 23-án. Ezen mi is ott voltunk, több posztban is tudósítottunk róla. Voltak frappáns mondatok, őrült ideológiáktól való félelem és persze ágyúlövés is.

Közben Orbán Viktor is tartott beszédet Veszprémben, bár csak szigorúan megszűrt közönség előtt, kordonokkal körbezárva. A Telex újságíróit sem engedték be, aminek Kubatov Gábor kifejezetten örült. A miniszterelnök beszédét is élőben közvetítettük, majd alaposan kielemeztük.

Eközben a Momentum vörös festékkel öntötte le a Karmelita kordonjait, a Jobbik lyukas zászlót feszített ki a Képviselői Irodaházra, majd délután egy többezres tömeg indult meg a Hősök teréről az Oktogonra, ahol Karácsony Gergely például arról beszélt, hogy az állam ma már nem egy köz-, hanem egy részvénytársaság. A megmozduláson a diákok és a pedagógusok és képviseltették magukat, a közoktatásról is tartottak beszédet.

Íme néhány kép október 23-áról.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Zászlófelvonás a Kossuth téren.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Jobbik koszorúz: Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke és Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettes koszorúz a párt ünnepi megemlékezésén a II. kerületi Mansfeld Péter parkban.

Fotó: Dobrev Klára / Facebook
Fotó: Dobrev Klára / Facebook

Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és a DK néhány politikusa az '56-os emlékműnél.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az MTI képei Orbán Viktor veszprémi gyűléséről.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A független sajtó képviselői és a köz jelentős része mindössze ennyit látott a miniszterelnök ünnepi beszédéből.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Mindeközben a Corvin közben.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai, valamint Toroczkai László és Pongrátz András

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A hagyományos ágyúzás a Corvin közben.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Egy diák a fiatalság lángját vitte át az Oktogonra a Hősök teréről.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Gyűlt a tömeg a Hősök terén.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Így vonult a tömeg az Oktogonra.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Egy kicsit megálltak a Kölcsey gimnázium előtt.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Itt már a kivilágított Terror Háza előtt vonultak.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

És így nézett ki a tömeg az Oktogonról.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az Országos Közös Akarat tagjai.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Karácsony Gergely főpolgármester is mondott beszédet.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Telefonos zseblámpázás a tüntetés végén.

Kedvenceink