A Fidesz és az ellenzék összefogott a polgármester ellen Újfehértón

2023. november 9. – 06:55

A Fidesz és az ellenzék összefogott a polgármester ellen Újfehértón
Hosszú József polgármester beszédet mond az ország első honvédelmi sportközpontjának átadásán Újfehértón 2021. december 17-én – Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Törvénytelen, hátráltató és akár életveszélyes is lehet Hosszú József újfehértói polgármester szerint az a hét rendelet, amellyel a helyi képviselő-testület korlátozta a jogköreit és a mozgásterét.

„Az előterjesztések egyetlen célja, hogy engem megalázzanak, polgármesteri eskümben foglalt kötelezettségeim teljesítésében hátráltassanak”

– fogalmazott Facebook-oldalán a polgármester.

A 24.hu cikke szerint a nyírségi településen nagykoalíció alakult ki a polgármesterrel szemben, aki 2019-ben a Fidesz támogatásával lett polgármester, később azonban összeállt az ellenzékkel.

A 2019-es választási győzelme után a Fidesz helyi szervezetének élére is megválasztották, fideszes karrierje azonban nem sokáig tartott, a következő tisztújításon már más kapta a posztot. Az országgyűlési választás kampányában pedig odáig jutott a konfliktus, hogy a polgármester az ellenzéki összefogás közös jelöltjének fórumán is felszólalt.

Hosszú pár nappal a Fidesz újabb kétharmados győzelme után kilépett a pártból. A végső lökést állítása szerint az adta, hogy a 2022-es parlamenti választás éjjelén autókaraván jelent meg a családi házuknál, a benn ülők dudáltak, kiabáltak, az udvarukra pedig „ismeretlenek sörétes puskába való golyókat dobtak”.

Ezután kinevezte a helyi ellenzéki szervezet képviselőjét alpolgármesternek, majd megállapodott a négy ellenzéki képviselővel, és melléjük állított két fideszest is, így ismét többséget szerzett a 12 fős testületben. A 24.hu cikke szerint az idei nyár végéig fennakadás nélkül mentek a dolgok az új felállásban, megszavazták a polgármester indítványait, a fideszesek állításuk szerint már csak malmozni jártak az ülésekre.

Októberben azonban épp az ellenzéki alpolgármester, Szűcs Jánosné nyújtotta be azokat az előterjesztéseket, amelyekkel csorbították a polgármester jogköreit. Hosszú szerint helyettese visszaélt a bizalmával, és leváltotta az alpolgármesterét. A Fidesz helyi vezetője szerint szó sincs arról, hogy a képviselő-testület korlátozta volna a polgármester mozgásterét, „csupán visszavette azokat a hatásköröket, amelyek a Covid-járvány idején, illetve még az előző ciklusban kerültek a polgármesterhez”. A fideszes képviselő szerint az önkormányzat 100 milliós „buliköltségvetése”, az ingyenes Tankcsapda-koncert miatt nem árt, ha visszaveszik a kontrollt az önmagát reklámozó városvezető felett.

A polgármester szerint az ügynek még nincs vége, a vármegyei kormányhivatalhoz fordult állásfoglalásért, mert szerinte a rendeletek törvénytelenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!