Kövér László: Ez nem a Soros Gyuri bácsik és Alexek országa

2023. november 18. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Kövér László lépett a színpadra. A házelnök arról beszélt, az ő fiatalkorában még lehetett bolondos vicceket mesélni

a bolondok házában az ápoltak rendszeresen vicceket mesélnek egymásnak, de a végén már ők is unják. Kitalálták, hogy sorszámozzák a vicceket. Egy ilyen alkalommal mondja az egyikük, „6”, mindenki nevet. „18”, mindenki a térdét csapkodja. Más azt mondja, „9”, erre fagyos néma csönd van csak. „Egy ilyen jó viccet ilyen pocsékul elmesélni” – ütötte le a poént Kövér.

Otthon a kongresszus előtt arról gondolkodott, mi lenne, ha itt P-Mobile-nótát énekelnének, de otthon rászóltak, ezt nem illik itt. Majd elkezdett arról beszélni, hogy az előző Fidesz-kongresszus óta kitört a háború, meglett nekik a negyedik kétharmad, lett új amerikai nagykövetük, az amerikaiakat meg leköti úgyis, hogy vágóhídra küldjék az ukránokat. „Közben brüsszeli útonállók még a pénzünket is el akarják rabolni”, „menekültnek álcázott hódítók” jönnek be a határokon, mondta Kövér. De közben születtek gyerekek és unokák, Orbán Viktornak például a napokban született meg a hatodik unokája.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Áttért az ellenzékre is, Gyurcsány Ferencékre, akik szerinte „Káin nyomdokában járó Marx irigy örökösei”. Kövér szerint azért aggodalomra nincs ok, majd elkezdett a magyar származású szabadulóművészről, Harry Houdiniről beszélni. Végül arra jutott, „ez nem a Soros Gyuri bácsik és Alexek országa”, hanem a Nobel-díjasok, Rubik Ernők, Puskás Öcsik és magyar költők, Nemecsek Ernők, kurucok és pesti srácok hazája. „Ez a mi országunk, meg is fogjuk tartani az unokáink számára” – zárta le a dolgot Kövér.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!