Rétvári Bence: Brüsszel süket a problémákra, és ideológiai vakságban szenved

2023. november 18. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

Békés, integrálódni vágyó ünneplő tömeg érkezik – idézte Gyurcsány Ferenc korábbi szavait a menekültekről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Fidesz kongresszusán.

Ha a baloldalon múlna, Rétvári szerint már minden magyarországi településen élnének letelepedett migránsok, és a nagyvárosokban is no-go zónák lennének. Azt mondta, a közbiztonság terén nem kevés eredményt ért el a kormány 2010 óta, az évente elkövetett bűncselekmények számára a harmadára esett vissza, és Magyarország bekerült a világ húsz legbiztonságosabb országa közé.

A mai kor vitézei, végvári hősei a határokat védő rendőrök és határőrök – mondta Rétvári. A magyar kormány szerinte 2015-ben megkongatta a harangokat, de Brüsszelből nem hallgattak rájuk. A kormány megmondta, hogy csak kerítéssel lehet megfékezni a menekülteket, de nem hallgattak rájuk, és az elmúlt hónapokban már 21 belső határon vezettek be határellenőrzést. A kormány Rétvári szerint megmondta, hogy a migrációval terrorizmus is jön, 2015 óta már több mint 2 ezer áldozata van a terrorizmusnak.

„Brüsszel süket a problémákra, és ideológiai vakságban szenved”

– fogalmazott az államtitkár, aki szerint a migrációs paktumot egy kávészünetnél rövidebb idő alatt erőltették át pár hónapja. Brüsszelben változásra van szükség szerinte, Magyarország függetlensége ugyanis nem lehet alku tárgya.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!