A Mi Hazánk visszahozná a listás választást Budapesten, a parlament már tárgyalja is a javaslatot

2023. november 30. – 13:01

Másolás

Vágólapra másolva

Alig hat hónappal a 2024-es önkormányzati választás előtt a közmédia állandó vendégeként szereplő Fodor Gábor bedobta az ötletet, a kormánymédia felkapta a témát, a Mi Hazánk Mozgalom benyújtotta a törvényjavaslatot, a Fidesz pedig vitára alkalmasnak találta, csütörtökre Kövér László napirendre is tűzte a választási törvény módosítását.

A Mi Hazánk két javaslatának egyik része, hogy már a jövő júniusi önkormányzati választásra visszaállítanák a listás választási rendszert Budapesten. Eszerint a Fővárosi Közgyűlésbe a kerületi polgármesterek helyett a pártlistákon szereplő jelöltek ülnének be. A másik határozati javaslatban az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy a Fidesz számára kedvezőtlen módon módosítsák a parlamenti választás szabályait. A javaslatok vitája csütörtök délelőtt le is zajlott az Országgyűlés igazságügyi bizottságában: ott a Fidesz csont nélkül megszavazta a választási törvény módosítását.

Karácsony Gergely szerint a Fidesz már csak a „zsebnácijain” keresztül mer változtatni a választási törvényen. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén el is fogadott egy határozatot, amiben elítélték a választási törvény tervezett módosítását. A fideszes képviselők itt tartózkodtak, illetve néhányan nem szavaztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!