A Médiatanácshoz fordul a Magyar Lapkiadók Egyesületének tiltakozása miatt a Mediaworks

2023. december 18. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Méditanácshoz fordul a fideszes médiabirodalom nagy részét kezelő kiadó és a vidéki lapokat összefogó Mediaworks, amiért a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a Novák Katalin köztársasági elnöknek küldött állásfoglalásban tiltakozott a múlt héten elfogadott szuverenitásvédelmi törvény miatt, írja a Magyar Nemzet, amelynek szintén a Mediaworks a kiadója.

A Mediaworks azt kéri a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácstól, hogy mondja fel az MLE-vel kötött szerződést, ami többek között a sajtóetikai vétségek kivizsgálására vonatkozik. Ezt azzal indokolják, hogy „sajnálatos módon az elmúlt napokban az MLE elnöke és főtitkára az egyesület nevében – annak céljával és alapszabályával sem összeegyeztethető módon – a tagok és az elnökség tudta nélkül olyan politikai indíttatású állásfoglalást és az államfőnek címzett felszólítást adott ki, melyről előzőleg sem a tagokat, sem az elnökséget nem értesítették, véleményüket nem kérték ki.” A Mediaworks szerint az MLE nem egyeztetett az állásfoglalás kiadásáról, illetve elfogultságot és politikai egyoldalúságot emlegetnek.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete azt írta állásfoglalásában, hogy a szuverenitásvédelmi törvény kiszolgáltatottá teszi a médiát és korlátozza a sajtószabadságot, ezért azt kérték Nováktól, hogy ne írja alá a törvényt. Ezután először a Mediaworks adott ki közleményt, amiben kifogásolta, hogy a tagság és az elnökség nélkül adta ki az MLE a közleményt, majd az Index bejelentette, hogy kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből. A további kilépők között van a Mediaworks, a Magyar Demokrata kiadója, a Képmás Magazin, a Médiapiac.com és a Demeter Szilárd-féle Petőfi Kulturális Ügynökség is.

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) és a Mediaworks vezetői szintén megkeresték Novák Katalint. Levelükben arról írnak, hogy a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke és főtitkára „politikai akciót hajtottak végre”, és a Nováknak címzett levelük „kizárólag az ő egyoldalú és elfogult magánvéleményüket tükrözi”, ezért azt kérik a köztársasági elnöktől, hogy ennek fényében értékelje az MLE állásfoglalását.

Fideszes politikusok és a kormány tagjai folyamatosan ködösítenek, hogy a szuverenitásvédelmi törvény vonatkozik-e a sajtóra. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője eleve azzal a felütéssel jelentette be a készülő törvénycsomagot, hogy „borsot akarunk törni a baloldali újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok orra alá”. Ehhez képest a törvény egy szóval sem említi a sajtót, viszont a Szuverenitásvédelmi Hivatal bárkit vizsgálhat, akár újságokat is, amit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismert. Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában már nyíltan arról beszélt, hogy a sajtó miatt is dolgozták ki a szuverenitásvédelmi törvényt.

A Telex kiemelten kezeli a sajtószabadság veszélyeztetésének ügyét. A szuverenitásvédelmi törvény része ennek a folyamatnak, ezzel kapcsolatban az alábbi cikkeinket javasoljuk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!