Mini-Dubaj

2024. február 1. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan szóba kerül majd a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj ügye is, erről ugyanis a héten határozatot fogadott el a kormány.

Mini-Dubajként, illetve Lázár János megfogalmazásában már maxi-Dubajként híresült el az a beruházás, amit a kormány kezdett el tervezni az 1,3 millió négyzetméteres (130 hektár) barnamezős területre, Rákosrendezőre. A kormány egy dubaji üzletemberrel kezdett el tárgyalni a Rákosrendező helyére tervezett új városnegyed felépítéséről. A világ legmagasabb épületének számító 828 méteres Burdzs Kalifát is felépítő Mohamed Alabbar irodákat és luxuslakásokat álmodott meg a területre. Tavaly arról volt szó, hogy a többek között egy vagy több 220-240 méteres felhőkarcolót is felhúznának.

A Népszava szerint a kormány ezzel egy gyakorlatilag felmondhatatlan gazdasági együttműködési megállapodás aláírását kéri majd a parlamenttől, ugyanis a korábban közzétett tervezet értelmében bár a 15 éves szerződést hat hónapos határidővel fel lehet mondani, de a felmondás nem érinti a már megkezdett projekteket, aláírt kötelezettségvállalásokat, megbízásokat, szerződéseket, de még a munkaterveket sem addig, míg le nem zárultak az adott megállapodások, kivéve, ha erről a felek másként döntenek.

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A városháza nemrég lemodellezte, hogyan nézne ki Budapest látképe az épülő mini-Dubajjal. A képeket a Válasz Online tette közzé. Az országos főépítész szerint azonban elhamarkodott és nem feltétlenül jó irány még arról beszélni, hogy milyen magas lesz egy-két épület a beruházásban, ráadásul szerinte a beruházó vagy az építési és közlekedési minisztérium még nem készített látványtervet sem. Arról, hogy mi is ez az egész mini-Dubaj, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!