A mostani tempóval évszázadok alatt lehetne felújítani a lerohadt vízvezeték-hálózatot

2024. május 13. – 17:13

A mostani tempóval évszázadok alatt lehetne felújítani a lerohadt vízvezeték-hálózatot
Csőtörés miatt beszakadt útburkolat a debreceni Rakovszky Dániel utcában 2023. január 12-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az ország rendkívül elavult víziközmű-hálózatának felújításáért lobbizó Víz Koalíció új tanulmánya döbbenetes számot mutatott arról, mennyire lassan halad a csövek renoválása, cseréje:

országos átlagban 324 év alatt tudna megújulni a hazai hálózat a jelenlegi felújítási ütem mellett.

A tanulmányról a Másfélfok oldal közölt kivonatot. Ebből kiderül, a fenti szám csak egy átlag, amit bizonyos vármegyék, térségek lefelé húznak. Ilyen pl. Zala, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. ellátási területén 2022-es adatok alapján a csőcsere 1752 évig tartana.

A rossz csövek miatt sok víz folyik el a hálózatból. A 2022. évi szolgáltatói átlagos értékesítési veszteség értéke országos átlagban 27,4 százalék, de itt is kilengenek az értékek: míg a Fővárosi Vízművek területén 20 százalék alatt van ez az érték, addig Borsodban 50 százalék fölött.

Arra is kitér a Másfélfok, hogy a kormány a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatásért fizetendő díjat jelentősen megemelte tavaly év végén, ezzel a vállalkozókra terhelve a rendszerfelújítás költségeinek egy részét.

A Másfélfok szerint sok szempontból érdemes lenne gőzerővel felújítani a hálózatot, még ha ez tetemes pénzbe és tervezésbe is kerül. Az egészségtelen csapvíz, a fent említett óriási hálózati veszteség, az agglomerációkba költöző tízezrek és a klímaváltozás is ilyen ok. A lap szerint az ország az elfolyó vizek országa, miközben egyes részei (Kiskunság) már el is indult az elsivatagosodás útján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!