Fónagy János: Ilyen a kapitalizmus, és kizárólag külföldieket küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból

2024. május 13. – 16:02

Másolás

Vágólapra másolva

„A leépítés kizárólag külföldieket érintett, tehát magyar munkaerőt nem”

– tette világossá a parlamentben hétfőn Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy az iváncsai akkumulátorgyárból nem küldtek el magyar munkavállalót. A fideszes politikus Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselő napirend előtti felszólalására adott választ.

Kanász-Nagy leginkább azokra a hírekre várt válaszreakciót Fónagytól, miszerint több száz dolgozót küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból. Az LMP képviselője többször is hangoztatta a felszólalás alatt, hogy a magyar kormány „akkumulátorgyarmatosító politikát” folytat, amivel szerinte kiszolgáltatja az országot a távol-keleti nagytőkének.

Fónagy válaszában először is kiemelte, hogy a gyárban még nem indult el rendesen a termelés, egyelőre még próbaüzem van. Ugyanakkor az államtitkár azt is elmondta, hogy tulajdonképpen nem is elbocsátásokról van szó, mert kölcsönszerződéssel dolgoznak a munkavállalók az iváncsai akkumulátorgyárban:

„Ennyire egyszerű elbocsátani őket, hogy nem is szükséges”

– mondta Fónagy.

Kanász-Nagy Máté kíváncsi volt arra is, kiket érintettek az akkumulátorgyárnál tapasztalt leépítések, erre Fónagy elmondta, hogy kizárólag külföldieket küldtek el, magyar munkavállalókat nem. Válaszában Fónagy egyébként nosztalgiázott is kicsit, amikor a rendszerváltásra visszaemlékezve elmondta, hogy akkor

„abban állapodtunk meg, hogy egy piaci gazdaságot, magyarul a kapitalizmust építjük”.

Fónagy a kapitalizmus velejárójaként utalt arra, ami Iváncsán is történt: szerinte ugyanis ha jól megy egy üzem, akkor felvesznek munkavállalókat, ha meg nem, akkor elbocsátják őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!