Sorkatonasággal és Orbán Viktor-idézettel is találkoztak az SZFE-re felvételizők az első körös kérdéssorban

2024. május 13. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül öt-hatoldalas, általános műveltséget és kreatív íráskészséget mérő tesztet kellett kitölteniük azoknak, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakára adták be a jelentkezésüket. Az évekkel ezelőtt alapítványi fenntartás alá vont egyetem a honlapján is ír a többkörös rostáról, amiről középiskolás körökben korábban az a hír járta, hogy kemény szűrő.

A televíziós műsorkészítő szak első fordulója egy „írásbeli teszt az alapműveltségen túl méri az olvasottságot, tájékozottságot a közéleti kérdésektől a történelmi, irodalmi, zenei, film- és médiatörténeti ismeretekig” – írják. Ezt követi majd további két kör, ezek során már rátermettséget, orgánumot, verbális képességeket is vizsgálnak.

Az idei első körös felvételi kérdések közé aktuálpolitikát is sikerült elrejteniük a kérdéssor készítőinek, ez kiderült Molnár Áron színművész Instagram-bejegyzéséből, és megerősítette ezt a Telexnek az SZFE egyik felvételizője is.

„Magyarázzátok már el nekem, mi a büdös franc történik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen? Az egyetem televíziós műsorkészítő szakán, a felvételi első fordulóján az volt a kérdés a felvételizőktől, hogy melyik idézet való Orbán Viktortól... A helyes megoldás az volt, hogy »egy ország határok nélkül olyan, mint egy tojás héj nélkül«” – mondja Molnár a kérdésekről.

A Telexnek az egyik felvételiző azt mondta, nagyon bosszantónak találta azt a feladatot, amiben négy idézetet és négy nevet kellett egymáshoz rendelni. Az idézetek II. János Pál pápától, Steve Jobstól, Kennedytől és Orbán Viktortól származtak. A teszt első, kérdéseket felsorakoztató felében egyébként jó pár olyan feladat is volt, ami valóban az általános műveltséget mérte, festményeket kellett felismerni, fővárosokra, filmekre, rendezőkre kérdeztek rá a feladatlap összeállítói.

„A teszt második része egy kreatív feladatrész volt, fogalmaznunk kellett benne. Az érvelési feladatoknál pedig az állt, hogy érveljünk a sorkatonaság újbóli bevezetése mellett, majd utána ellene is. És volt még egy kreatív írásos feladat, hogy soroljam fel, hogyha öt dolgot változtathatnék döntéshozóként Magyarországon, akkor az mi lenne”.

A lapunknak nyilatkozó felvételiző azt mondta, a feladatok 30-40 százalékát érezte ő kellemetlennek, mert úgy érezte, az ideológiai meggyőződéséről próbálnak tájékozódni. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy ezzel nem akadt minden felvételizőnek problémája.

Kerestük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hogy reagáljanak a feladatsorral kapcsolatos kritikákra, felvetésekre. Hétfő délután közleményben reagált az SZFE a vádakra. Arról írnak, sok szakjukon tízszeres, a színész szakon hatvanszoros a túljelentkezés, ezért szűrniük kell valahogy. Az intézmény „a televíziós műsorkészítő szakra jelentkezők esetében az alapműveltség mellett különös jelentőséggel bíró közéleti tájékozottságot felmérő teszteket alkalmaz” – írják. Végül arról írt az intézmény, „határozottan kiáll a felvételi tisztaságának biztosítása mellett”, és hogy a legtehetségesebb fiataloknak segítsen a továbbtanulásban.

A többlépcsős felvételi eljárásban pro és kontra is érvelniük kell a hallgatójelölteknek egy feladatban. A „Kitől származik az alábbi idézet? Párosítsa össze!” felütésű feladat kérdéseit is közreadták, íme:

A. csoport:

  • „Amilyen a család, olyan a nemzet és olyan az egész világ, amelyben élünk.”
  • „Aki elég őrült ahhoz, hogy elhiggye, hogy meg tudja változtatni a világot, az meg is teszi.”
  • „A győzelemnek száz apja van, de a vereség apátlan árva.”
  • „Magyarországon a történelem során megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül.”

Akiktől az idézetek származnak: Steve Jobs, Orbán Viktor, J. F. Kennedy, Szent II. János Pál pápa.

B. csoport:

  • „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”
  • „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”
  • „… ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
  • „Olyan böszmeséget követtünk el, amilyenre Európában még nem volt példa.”

Akiktkől az idézetek származnak: Kádár János, Sir Winston Churchill, Gyurcsány Ferenc, Antall József.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!