Republikánusok szenátori vezetője: Magyarország kiterítette a vörös szőnyeget egy kizsákmányoló, kémkedő kommunista rezsim előtt

2024. május 17. – 12:08

Másolás

Vágólapra másolva

Általában nagy az összhang az amerikai republikánusok és a magyar kormány között, de Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatása már sok volt az amerikai konzervatívoknak. Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi vezetője csütörtöki felszólalásában élesen kritizálta az Orbán-kormányt, amiért jó kapcsolatot ápol az USA stratégiai és gazdasági ellenfeleivel.

Míg egyre több európai NATO-tagállam ébred rá – mondta McConnell –, hogy Kína alapvetően gazdasági riválisnak számít, Magyarország folyamatosan a másik irányba halad, aminek egyik állomása a kínai elnök májusi látogatása volt.

„Orbán Viktor kormánya a legnagyobb Európán kívüli kereskedelmi partnerévé tette Kínát. Széles körű bűnüldözési jogköröket adott Pekingnek, hogy magyar földön üldözze a másként gondolkodókat”

– mondta. A kormány nemrég állapodott meg Kínával arról, hogy kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon.

Kiemelte, hogy míg a legtöbb nyugati ország vagy élből elutasította a Huawei térnyerését, vagy utólag vonják ki a céget a távközlési rendszerükből, addig Magyarország ad otthont a cég európai logisztikai központjának, és a techóriás beépíti a kínai technológiát a magyarországi 5G-hálózatba.

„Kína növekvő budapesti befolyása intő jel kéne, hogy legyen mindenki számára, aki komolyan aggódik a Kínával folytatott stratégiai verseny miatt”

– jelentette ki McConnell.

Megjegyezte, hogy pártja értékeli, hogy az Orbán-kormány hajlandó megkérdőjelezni az EU döntéseit, és hajlandó kiállni a konzervatív értékekért, de fontosnak tartja, hogy nem koncentrálhatnak csak a közös értékekre, a szövetségesek céljait és érdekeit is figyelembe kell venniük.

„És bármennyire is bátrak a brüsszeli uniós bürokratákkal szemben, Magyarország vezetői összebarátkoztak Amerika legnagyobb stratégiai ellenfeleivel.”

Nem nézik jó szemmel, hogy a magyar kormány jóban van az orosz vezetéssel, ahogy azt sem, hogy „Magyarország hajlandó Kína európai lábtörlőjeként szolgálni”.

„Egy NATO-tagállam, ami egy orosz neoszovjet imperialista rajongója... Egy európai nemzet, ami vörös szőnyeget terít egy kommunista rezsim nagyobb mértékű rablása, kényszerítése és kémkedése elé... Amerikának nem innen kellene külpolitikai iránymutatást szereznie.”

Azt is rossz szemmel nézi, hogy a magyar külügyminiszter Teheránban járt, szerinte ezzel Magyarország legitimálja „a világ legaktívabb terroristatámogató államát”. „Nem gondoltam, hogy a konzervatívoknak van idejük azokra, akik Iránnak nyalnak. Lehet, hogy az autokratákkal való szövetkezés Magyarország érdeke” – tette hozzá.

Szerinte az USA érdeke, hogy olyan erős szövetségesei legyenek, akikkel közösen szembe tudnak szállni az Oroszország, Irán és Kína fenyegetésével. De úgy látja, hogy a magyar kormány ezt is akadályozta, amikor hosszú ideig elhúzták a finn és svéd NATO-csatlakozás ratifikációját. Azt is megemlítette, hogy mindkét ország tud technológiai alternatívát nyújtani a Huaweijel szemben. Emellett megjegyezte, hogy míg az USA számára fontos Ukrajna támogatása, az Orbán-kormány az erre irányuló EU-s törekvéseket is gátolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!