A kínai elnök látogatásának egyik napján kormányközeli médiumok vezetői is a Karmelitában jártak

2024. május 17. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója és Ómolnár Miklós, a Mediaworks bulvár- és magazinüzletágának igazgatója is a Karmelitában járt május 9-én, Hszi Csin-ping kínai elnök látogatásának második napján – írja a Gulyáságyú Média.

A lap cikkében több fotót is közzétett az érkezőkről, akiket a rendőrök engedtek át az építési területet lezáró kordonon, amin állt egy tábla, hogy csak az építkezésen dolgozók léphetnek be a területre. Sem a rendőrök, sem a médiavezetők nem viseltek védőfelszerelést.

A lap több kérdést is küldött az Országos Rendőrfőkapitányságnak, ahonnan azt a választ kapták, hogy a kordont nem a rendőrség, hanem az építkezést kivitelező cég állította fel. Arra már nem válaszoltak, hogy akkor miért rendőrök húzzák félre, ha valakit be akarnak engedni, ahogy arra sem, hogy miért bírálták felül a belépést tiltó táblát, vagy hogy miért nem viseltek munkavédelmi eszközöket.

A kormányközeli média több vezetője tavaly ősszel is egyszerre járt a Karmelitában, de senki nem volt hajlandó elárulni, hogy ez miért történt. Akkor derült ez ki, amikor a momentumos Gelencsér Ferenc be akart menni az építkezés miatt lezárt Színház utcába, de a rendőrök ezt nem engedték. A politikus pont videózott, amikor kilépett az ajtón a fideszes médiaholding, a KESMA több vezetője is.

Az utcát 2021 novemberében zárták le, hivatalosan az építkezés miatt, pedig annak nyomai még sokáig nem látszódtak. Az utca azért volt fontos, mert az volt az utolsó hely, ahol még kérdezni lehetett a kormányülésre érkező minisztereket és államtitkárokat.

A Telex újságírói (Fábián Tamás és Szilágyi Máté) a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtottak be a rendőrségnél a kordon miatt. A Fővárosi Törvényszék pedig azt mondta ki: szükségtelen és aránytalan volt a rendőrség intézkedése, amikor 2020. december 2-án kordont húztak a Karmelita köré, hogy a helyszínen lévő újságírók ne tudják kérdezni az érkező kormánytagokat és a miniszterelnököt a Szájer-botrány után. A Momentum az elmúlt hónapokban több kordonbontó akciót is tartott itt.

Bár a kormány idén augusztusig ragaszkodott hozzá, hogy az építkezés miatt van szükség a kordonokra, Rétvári Bence a kormányból elsőként elismerte, hogy objektumvédelem áll a háttérben. Ezt megelőzően egyébként V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester májusban azt írta Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kérdésére, hogy a védett személyek biztonsága érdekében zárták le a Színház utcát, „ezt a Készenléti Rendőrség jogszabályi felhatalmazás alapján megteheti”.

Az ország leghíresebb kordonjának rövid és páratlan történetéről itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!