Dobrev: Orbán Viktor a magyarok pénzéből finanszírozza Putyin ukrajnai háborúját

2024. június 1. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök a Békemeneten beszélt, és azt üzente, hogy csak Európa legnagyobb választási győzelmével elégszik meg. Orbán szerint ilyen választást még nem látott Európa, a szomszédban dörögnek a fegyverek, közben „baljós árnyak vannak körülöttünk”. Elismételte azt is, hogy a béke az egyetlen út.

A Margitszigeten tartott beszéde után sorra érkeznek az ellenzéki reakciók. Íme, a DK-s Dobrev Kláráé.

„Orbán Viktor az egyetlen háborúpárti politikus Európában. Orbán kötött piszkos gázalkut Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami miatt Európa legmagasabb gázárát fizetik a magyarok. Orbán Viktor a magyarok pénzéből finanszírozza Putyin ukrajnai háborúját.

Orbán Viktort kell leváltanunk ahhoz, hogy a magyarok pénzéből ne költhessenek orosz fegyverekre. A béke egyetlen útja, ha Putyin hadserege kivonul a megszállt ukrán területekről és befejezi a háborút.”

A Momentum elnöke, Donáth Anna úgy kezdte, hogy Orbán „béke”felirat mögött állást foglalt Oroszország totális győzelme és Ukrajna veresége mellett.

„Aki békepárti, az nem Oroszország, hanem Ukrajna mellett áll. Egyedül Ukrajna képes ugyanis megvédeni Európa békéjét. Ma az ukrán katonák azok, akik megállítják Putyint Európa határainál. Ukrajnának meg kell védenie magát, meg kell nyernie szabadságharcát – ehhez pedig minden segítséget meg kell adnunk. Egyedül ez vezethet el az európai békéhez.”

Az LMP elnöke, Ungár Péter úgy látta, hogy „a miniszterelnök beszédével eljutottunk oda, hogy Orbán Viktor egy álláspontra került Dobrev Klárával:

mindketten azt mondták, hogy az európai parlamenti választás valójában bizalmi szavazás a kormányról. Attól, hogy mind a ketten ezt mondják, az állítás még nem igaz. Sőt.”

Ungár szerint viszont az európai parlamenti választás olyan ügyekről szól, amelyekben az Európai Parlamentnek van hatásköre. Például arról, hogy a zöld átállás igazságos legyen, és ne fordulhasson elő az, hogy az elektromos átállás minden haszna nyugaton, minden szennyezése a Hajdúságban jelentkezik. „Erre van ráhatása az EP-nek, Orbán Viktorról és a harmadik világháborúról nem fognak ott dönteni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!