Óbuda fideszes polgármesterjelöltje úgy bemutatkozott a kerületi lapban, hogy rögtön helyre is igazították

2024. június 3. – 23:31

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen különös csörtére került sor az Óbuda újság legfrissebb számában, ahol egyebek mellett a kerületi polgármesterjelöltek is bemutatkozhattak a vasárnapi önkormányzati választás előtt. A Fidesz jelöltje, Bús Balázs ebben konkrétan kiosztotta a kerületi újságot, ami szerinte az elmúlt öt évben egyszer sem biztosítottak neki megjelenési lehetőséget, de hazugságokat terjesztettek róla. A bemutatkozása mellé viszont került egy „szerkesztői helyreigazítás a következő oldalon”,

és valóban, a lap főszerkesztője a túloldalon egy helyreigazítással reagál Bús indulatos bemutatkozására.

A hvg.hu által kiszúrt, ide kattintva elolvasható szövegben a kerületet a 2019-es bukásáig 13 éven át vezető, most újrainduló Bús azután, hogy kiháborogta magát azon, hogy nem hagyták szóhoz jutni és állítása szerint „minden alapot nélkülöző hazugságokkal támadták”, azt állítja, hogy az újságot többször elmarasztalták választási szabályszegésért, aztán kijelenti, hogy nem akar hozzájárulni személyével ehhez, ezért a saját honlapján lehet elolvasni a programját. És azt is írja, hogy ha őt támogatják, akkor véget vet a „gyűlöletkeltő pártpropagandának”.

Forrás: Óbuda újság
Forrás: Óbuda újság

Ezt a főszerkesztő Pion István nem is hagyta szó nélkül, aki szerint az igazság az, hogy számos alkalommal beszámoltak Bús Balázs kerületi tevékenységéről, sőt saját maga által írt publicisztikát is közöltek tőle. Szerinte hazugságokkal sem támadták a fideszes jelöltet, és kiemeli, hogy a szerkesztőséget soha, semmilyen szabálysértésért nem marasztalta el egyetlen hatóság sem.

Fotó: Óbuda újság
Fotó: Óbuda újság

A két szöveg kapcsán érdemes rögzíteni, hogy a 2022-es országgyűlési választás előtt képviselőjelöltként egyszer már bemutatkozott Bús a lapban, akkor teljesen normális szöveget írt. Illetve az is fontos, hogy a lapot 2021 eleje óta másik kiadó csinálja, ahogy az ebben a számban olvasható. Az előző önkormányzati választásokig visszapörgetve, sima „Bús Balázs” kereséssel én véleménycikket nem találtam a lapban a fideszes képviselőtől, azonban Pion István főszerkesztő cikkünk megjelenése után jelezte, hogy a 2023. június 16-én megjelent számban közöltek véleménycikket Bústól.

És valóban, Bús ebben Szabó Tímeát és a bíróságot ekézi, amiért nem marasztalták el az ellenzéki politikust az óbudai pedofilügyben tett állításai miatt. Az tehát kétségtelen, hogy még saját írása is megjelenhetett a lapban. Ezen kívül a neve főleg a párbeszédes Szabó Tímea véleménycikkeiben szerepelt rendszeresen, de 2021-ben például az is előkerült, hogy ő segített létrehozni az Óbudai Kutyás Egyesületet.

A cikket a megjelenés után az Óbuda újság főszerkesztőjének jelzése nyomán frissítettük, és belekerült, hogy pontosan hol közöltek véleménycikket Bús Balázstól az elmúlt öt évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!