Állatkínzás miatt ítéltek el egy kölyökkutyákkal végző férfit

2024. június 4. – 23:08

Másolás

Vágólapra másolva


Állatkínzás miatt negyven nap elzárásra és százhúsz óra közmunkára ítélt egy férfit a Siklósi Járásbíróság a napokban, olvasható a Pécsi Törvényszék honlapján.

A jogerős ítélet szerint a férfi egy baranyai településen lakik az élettársával és a sógorával. Egy nőstény és két hím pulit is tartottak, miután pedig a vádlott és élettársa gyakran voltak huzamosabb ideig távol, a kutyákról addig a sógor gondoskodott.

A nőstény pulinak 2023. december közepén öt kölyke született, amelyeket a lakóházhoz tartozó hátsó udvaron a lomok közé vitt. A kölyköket a sógor azután vette észre, hogy a férfi és élettársa kéthónapnyi távollét után hazaérkezett. A sógor bevitte a kölyköket a házba, és gondoskodni kezdett róluk.

A bíróság szerint a vádlott azonban úgy gondolta, hogy ennyi kutya tartása már túl nagy terhet jelentene, ezért másnap beitalozva az öt kölyköt az udvar végébe vitte, hogy végezzen velük. Egyesével egy farönkhöz csapta őket, és az ötből négy állat azonnal meghalt.

A bíróság szerint a férfi így „gerinces állatokat indokolatlanul oly módon bántalmazott, hogy azzal több állat pusztulását okozta.” Egy kölyök azonban életben maradt, őt a sógor bejelentése nyomán a helyszínre érkező rendőrök találták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!