Újabb fideszes jelölt kampányolt gyerekekkel iskolaidőben, elmarasztalta az NVB

2024. június 5. – 07:28

Másolás

Vágólapra másolva

Megsértette a választási eljárásról szóló törvényt Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva fideszes polgármesterjelölt azzal, hogy május 15-én Sukorón a Fiatalok Háza átadóünnepségén iskolás gyermekeket kampányeszközként használt fel – írja a 24.hu a Nemzeti Választási Bizottság május 24-i határozata alapján.

Az NVB határozatában az szerepel, hogy május 15-én reggel 8 és 9 óra között az első tanítási óra helyett, tanítási időben a Székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola Sukorói Tagiskolája tanulóit a szülők előzetes tájékoztatása és hozzájárulása nélkül kiterelték a Fiatalok Háza sajtónyilvános átadóünnepségére, ahol Molnár Krisztián, a Fidesz–KDNP Fejér vármegyei listás jelöltje és Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva polgármesterjelölt (és jelenlegi polgármester) is beszédet mondott, de jelen voltak a Fidesz–KDNP helyi önkormányzati képviselőjelöltjei is.

„Az esemény tanítási időben történt, amikor a gyerekeknek kötelező volt az oktatáson való részvétel, illetve a szülők tudta és hozzájárulása nélkül vitték ki az iskolából és használták fel őket kampánycélokra.”

Az NVB eltiltotta Mészárosné Hegyi Gyöngyi Évát a további jogsértéstől.

Az esetről egyébként az önkormányzati választáson induló egyik helyi, egyéni listás jelölt, Szűts András Krisztián tett bejelentést, a Fejér Vármegyei Területi Választási Bizottság viszont elutasította a kifogását. A fellebbezése nyomán került az ügy az NVB elé.

Pont kedden derült ki az is, hogy Körtvélyesi Attila nagykőrösi fideszes polgármesterjelölt kétszer is megsértette azzal a választási alapelvet, hogy májusban óvodai/iskolai időben gyerekekkel fotózkodott kampánycélból, a képeket pedig közzétette a Facebook-oldalán. A Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság megállapítása szerint Körtvélyesi díjakat, okleveleket osztott ki a gyerekeknek, az erről szóló képeket pedig a kampányban használta fel, miközben a szülőket nem tájékoztatták előzetesen arról, hogy az eseményről képek készülnek majd, és azokat ki és milyen célra használhatja majd fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!