Mondok mindig azt mondta a fiáról: ebben látom a véremet, ez még keményebb, mint én vagyok

Mondok mindig azt mondta a fiáról: ebben látom a véremet, ez még keményebb, mint én vagyok
Mondok Miksa a kisizsáki utcafórumán 2024. június 5-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

- Egy normális kereskedő nem foglalkozik politikával. Az rossz a boltnak, nem? Minden polgármesterjelölt bejön a boltomba.
- Szerintem a normális ember nem foglalkozik politikával.
- A komolyabbja nem foglalkozik politikával.
- Én kire fogok szavazni? Vagy a Lakatos Tamásra, vagy a Farkas Tamásra, vagy a Rácz Sándorra, vagy a Mondok Miksára.
- De te újságíró vagy, nem? Már pár éve is is találkoztunk és kérdezgettél. Akkor se mondtam semmit, most sem fogok.

Így válaszol is, meg nem is, egymás szavába vágva négy férfi egy bolt előtt ülve Izsákon. Pedig csak arról kérdezzük őket, hogy mit gondolnak a város polgármesterjelöltjeiről, főleg az egyikről, Mondok Miksáról.

A most 27 éves Mondok Miksa annak a Mondok Józsefnek a fia, akinek valójában köszönhető, hogy az öt-hatezres lakosú Izsák országosan ismert lett. Mondok több mint húsz évig vezette a várost, ebben az időben két vadászházat is felhúzott több tízmilliós uniós támogatással, az egyiket Izsákon, a másikat Karádon.

Ezután azzal vádolták meg, hogy a 35 milliós támogatású izsákiba ő maga költözött be a családjával, fia pedig bűnsegédként került a vádlottak padjára, mert a vád szerint az apja strómanja volt. Mondok időközben meghalt, így ellene megszüntették az eljárást, bár a bíróság szerint a pályázat egyébként sem zárta ki, hogy a polgármester maga is használhatja az ingatlant. 2022-ben a fiát és az ügy harmadik vádlottját pedig felmentették, az indokolás szerint azért, mert az nem klasszikus strómanság, ha egy családi vállalkozásról van szó, a tanúk szerint ráadásul Mondok Miksa „tevékenyen részt vett a cég ügyeiben”. Az addigra már visszafizetett 35 milliót is visszakapták az államtól.

A „tevékenyen részt vevésről” valamennyire a helyiek is beszélnek nekünk. „Miksa örökölte az apja természetét, túl is lépett rajta. Állandóan ott volt az apja nyomában. Hozta-vitte a táskáját. Beült tárgyalásokra. Mondok József azt szokta nekem mondogatni, hogy »ebben látom a véremet, ez még keményebb, mint én vagyok«” – mondja nekünk egy férfi, egy másik pedig hozzáteszi: „Amikor az apja azt mondta neki, hogy menj oda, és csináld meg, akkor odament és megcsinálta”.

Mondok Miksa aztán áprilisban bejelentkezett polgármesterjelöltnek, a bemutatkozó videója szerint azért, mert kötelességének érzi, hogy megtegyen mindent azért a közösségért, amiben ő felnőtt. „Kiskorom óta lehetőségem volt a város működésébe széles körű ismeretekre szert tennem, amit annak köszönhettem, hogy édesapám mellett hosszú éveken keresztül kísérhettem végig az ő mindennapjait és munkásságát.” Azóta pedig 39 kátyút temetett be, pár napja pedig átadott egy elektromos autót a városnak, amit az Energiaügyi Minisztériumnál járt ki.

Izsáki jelöltek plakátjai a buszmegállóban – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Izsáki jelöltek plakátjai a buszmegállóban – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ez annyiból érdekes, hogy nem Mondok a Fidesz izsáki jelöltje, pedig az apja is fideszes polgármester volt. „Azt hitte, ugyanolyan jogon elismert ember, mint az apja, akár Lezsák Sándor környezetében” – mondja erről egy megszólalónk. Lezsák a helyi fideszes országgyűlési képviselő, a kormánypártokkal együtt ők Lakatos Tamást támogatják. Abban szinte közmegegyezés van a helyiek között, hogy kettejük között fog eldőlni az önkormányzati választás, a másik két jelöltnek esélye sincs. „Lakatos magas, szép kiállású ember, jól tud beszélni. Ide az kell” – mondja egy középkorú férfi.

Közben a dohányboltból kilép egy nyugdíjas férfi is, de amikor odamegyünk hozzá, lecsitít minket: menjünk kicsit arrébb, itt nem lehet beszélni. Hát arrébb megyünk, ahol aztán arról beszél, „a Mondok lenne a jó. Az apja a barátom volt. A Lakatos mit akar? Ceruzákat dob be a postaládába. Ilyenre szavazzunk? Meg hány éves, 35?” Amikor felhozom neki, hogy Mondok Miksa még ennél is fiatalabb, csak annyi felel: „Én bármelyik Mondokra szavaznék a háromból”. A néhai Mondok Józsefnek ugyanis két nőtől három fia született, Mondok Miksa a legfiatalabb.

A városban azért olyan sokat ő nem látja, maximum a benzinkútnál, ami a családé. Azt senki sem tudja biztosra, hogy Mondok Miksa amúgy egyáltalán Izsákon él-e. Az anyja Kecskeméten lakik, van, aki szerint a fia is ott él vele, más meg azt állítja, szinte minden nap látni lehet őt Izsákon, hiszen itt dolgozik. De sokáig nem tudunk ezen a témán időzni, mert ránk szólnak, hogy ha annyira akarunk beszélni vele, akkor nézzünk balra, mert most gurul be a kocsijával.

Szerény és mérsékelt

Mondok Miksa rögtön azzal kezdi, ha előre szóltunk volna neki az érkezésünkről, akkor kávéval várt volna minket, meg körbevezetett volna minket a város körüli erdős részen, mivel ő nagy természetjáró. Aztán a következő pár perc egy kis közjátékkal telik: azt mondja, bár örül neki, hogy az izsáki választás országosan is érdekes lett, de egyébként ő nem akar nagyon nyilatkozni, mert nem egyeztetett a stábjával előre erről a helyzetről. Egyiküket a beszélgetésünk alatt többször fel is hívja, hogy tanácsot kérjen arról, mit mondhat nekünk, egyáltalán, csinálhatunk-e róla képet. Utóbbira nem kap egyértelmű választ, de én elárulom neki, hogy igen, csinálhatunk.

„Hajrá!” – ezzel a felkiáltással tolja el mellettünk egy idős nő a biciklijét. Néhány percre állunk csak le Mondokkal, de bárki, aki elhalad mellettünk, hangosan ráköszön, és a telefonja is szinte folyamatosan csörög.

Lassanként aztán megenyhül, és arról beszél, hogy az apja példáját követve indult el a polgármesteri és képviselői posztért, mert úgy érezte, folytatnia kell azt a munkát, amit ő megkezdett, de már nem tudott befejezni. Amikor az apja volt hivatalban, szinte minden nap bent volt a városházán, ahol sok tapasztalatot gyűjtött. Közben egyébként az apja egykori politikusi Facebook-oldalát csinálta át a sajátjára, de ebben van segítsége. „Édesapám oldalát azért szerettem volna tovább gondozni, mert úgy érzem, az örökség, amit hátrahagyott, megőrzésre érdemes, a közösség pedig, amit épített, egy érték, amit ápolni kell”.

Mondok Miksa – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Mondok Miksa – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Amikor megemlítem neki, hogy a helyiek nem tudják eldönteni, Izsákon él-e vagy sem, azt mondja, minden nap hajnaltól késő estig kint van az utcákon, beszélget az emberekkel, egyébként pedig „nem az a fontos, hol hajtja álomra valaki a fejét”, hanem hogy mit tud tenni a közösségéért. Azt állítja, legtöbbször Izsákon alszik. A vadászházban? – kérdezem. Igen, feleli. Egy helyitől azt hallottuk, itt vadászatokat is tart, ezt maga Mondok is megerősíti nekünk. És mi van a másik, karádi vadászházzal? „Van rálátásom. De mások nevében nem akarok beszélni” – mondja erről.

Azt is megkérdezem tőle, hogy lehet, hogy a Fidesz nem őt támogatja, holott az apja az utolsó éveiben már fideszes jelölt volt. Azt mondja, ő jobboldalinak tartja magát, de szerinte a politikai pályája elején még nem kell feltétlenül pártokhoz tartoznia. Arról sem árul el sokat, hogy ennek ellenére hogy járta ki az Energiaügyi Minisztériumnál, hogy egy elektromos autót adjanak Izsáknak. Azt állítja, megmaradt a kapcsolatrendszere az apja idejéből, de egyébként pedig „kemény munkával bármit el lehet érni”, az autóról pedig már hónapok óta tárgyalt.

Az a városban járva rögtön feltűnik, hogy neki egy plakátja sincs kiragasztva. „Szerények vagyunk, mérsékeltek. Nem akarunk túlzásba esni”, magyarázza, de aztán gyorsan kiderül, hogy úgy negyven darab mégis ki fog kerülni négy nappal a választások előtt. „Azért kerülnek ki később a plakátok, hogy az utcaképet a lehető legkisebb mértékben változtassuk meg, éppen csak a kampányhajrá idejére”, magyarázza.

Szia, drágám!

A kampány utolsó napjaiban Mondok utcafórumokat is tart esténként. Néhány helyi is szól nekünk, hogy aznap Kisizsákra megy át este 6-ra. „Mennek?” – kérdezzük őket. „Dehogy megyünk!” – felelik.

Mi azért elmegyünk. Nem sokkal később le is parkolunk a helyi művelődési ház előtt, a lépcsőn egy nő ül a gyerekével. Amikor elkezdenek érkezni az emberek, gyorsan fel is áll: „Én erre a bohócra nem vagyok kíváncsi”, mondja, majd továbbállnak. Mások viszont kézfogással vagy épp egy „szia, drágámmal” köszöntik Mondokot.

„Aki nincs veled, az ellened” – lép oda hozzá egy idős férfi. „Nekem az apád a legjobb barátom volt” – teszi hozzá, ekkor már a szemeit törölgeti. Aztán két kisgyerek is elhalad el mellettem. „Mi van itt?” – kérdezi egyikük. „Miksa mond valami beszédet, vagy mi a tököm” – feleli neki a társa. A témát ezzel le is tudják, mennek tovább játszani.

Mondok Miksa fórumot tartott – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Mondok Miksa fórumot tartott – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Nagyjából tizenheten jönnek össze az utcafórumra, Mondok pedig összesen 12 perc alatt le is tudja a saját részét. Előbb az apjáról, majd arról beszél az embereknek, hogy talán az ő kampányolásából le lehet szűrni, hogy ő „maradna a józanság és a szerénység mezsgyéjén”, majd a betemetett kátyúkat és az elektromos autót emlegeti fel. „Az imént felsorolt elért eredményei mentén” azt is elmondaná, hogy ő a munkában hisz, nem az ígérgetésekben.

Az egyik résztvevőnek ez már a többedik fóruma, ő próbálja meg arra buzdítani a többieket, hogy kérdezzenek. Nem kérdeznek. Aztán felszólal egy férfi, akiről gyorsan kiderül, hogy ő is polgármesterjelölt.

Farkas Tamás: Már bebizonyítottad, hogy a Fidesz nélkül is el lehet érni dolgokat. Te megtetted, amit senki nem tudott megtenni, ez példaértékű.
Mondok Miksa: Magától értetődő, hogy az egyéni képviselők, így Lezsák Sándor is azon dolgoznak, hogy itt élő emberek életét, boldogulását segítsék.
Farkas Tamás: Valaki autót ad át, valaki meg tollat meg valami nyakba akasztót.

Kisebb nevetések és tapsok után itt aztán vége is lesz a fórumnak.

Nem ő lett a Fidesz kiválasztottja

Farkas Tamás egészen a közelmúltig a Fidesz tagja volt. Aztán a napokban levelet kapott. „Kirúgtak, mert el mertem indulni Lakatos Tamás, az ő isteni kiválasztottjuk ellen.” – meséli. Ő már korábban is indult volna az önkormányzati választásokon. „De nem én voltam a kiválasztott. Én nem vagyok gazdag, nem vagyok milliárdos, nem kerültem be a körbe. Én azért indulok, hogy megmutassam, nem csak a kiválasztott kaphatja meg ezt a díjat”, mondja.

De most úgy gondolja, hogy a nép majd eldönti ezt a kérdést. „Nagyon remélem, hogy ki fog nyílni a szemük. Mert kimondom, kire kell szavazni: vagy a Rácz Sándorra, vagy a Mondok Miksára, vagy a Farkas Tamásra. Ez az igazság.”

És mi az oka annak, hogy a három független jelölt egymást támogatja, és nem egymás ellen kampányol? „Én mint ember tisztelem az indulókat. Mind a hárman jószándékú emberek vagyunk, nem akarunk egymás ellen menni. De a háttérben minden kő meg lesz mozgatva, hogy Lakatos Tamás nyerjen”, feleli.

Farkas Tamás – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Farkas Tamás – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Farkas és egy másik férfi is arról beszélnek, hogy a fideszes Lakatos a saját fórumain mindig azt mondja az embereknek, ha nem ő lesz a polgármester, akkor Izsák lehúzhatja a rolót, mert nem kap majd támogatásokat. „Borzasztó szégyen, hogy valaki ilyet jelent ki. Ő a Fidesz jelöltje. És így lejáratja a Fideszt?” – kérdezi Farkas.

Mást is sérelmez. Szerinte a családja „meg lett rágalmazva”. Valakik Lakatos plakátjára ragasztották az akkumulátorgyár és migráns szavakat, a fideszes jelölt szerint ezt Farkas fia csinálta. „Másnap arra ébredtem, hogy azzal támadták be a fiamat, hogy ezt ő tette. És videófelvételem van arról, hogy Lakatos ezután az én postaládámra ragasztotta azt a szót, hogy migráns.” Farkas ezért tervezi, hogy feljelentést tesz ellene.

Akinek jó a kapcsolata a kormánnyal, eredményesebben tud forrást hozni

Lakatos ezt nem is tagadja. „Bele is integettem a kamerájába. Egy utcában élünk, mérhetetlenül felbosszant, hogy ilyen aljas hazugságokkal tévesztik meg az embereket. Másnap összefutottunk a háza előtt, mondtam is neki, hogy visszahoztam a szemetét. A városban több kamera is rögzítette, hogy vélhetően a fiáék ragasztották le a több mint negyven hirdetőtáblámat. A feljelentést megtettük” – mondja nekünk a fideszes jelölt. „A korábbi Békemeneten még Farkas vitte az izsáki zászlót, most pedig az egyik ellenzéki jelölt bábjaként végez mindenféle piszkos feladatokat”, teszi hozzá, ezzel pedig Mondok Miksára utalva.

Azt is állítja, hogy minden kijelentéséért vállalja a felelősséget, de az nem igaz, hogy a kampányfórumain ő azt mondta volna, csak akkor jön pénz Izsákra, ha őt választják meg. „Ez csak ellenzéki propaganda, ferdítés, hogy én ilyet mondtam volna. Én azt gondolom, hogy Izsák nagy lehetőség előtt áll. A környező településeken azt lehet látni, hogy a Fidesz által indított vagy támogatott polgármesterek szép eredményeket tudtak elérni a kistelepüléseken. Akinek jó kapcsolata van a kormánnyal, eredményesebben tud forrást hozni a városnak. Aki rosszindulatúan mindent bele akar hallani a mondandómba, azzal nem tudok mit kezdeni.”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Egy helyi arról is beszélt nekünk, hogy Lakatos az egyik fórumán azt is mondta, számára „egzisztenciális visszalépés” lenne polgármesternek lenni. Lakatos erre úgy reagál nekünk, hogy az első fórumán kérdezte tőle valaki, hogy nem a jó polgármesteri fizetésért akar-e pozícióba kerülni. A szüleinek viszont Zalakaroson volt egy szállodája, amit 2022-ben adtak el, de ezután még közel egy évig ő maga vezette ezt a szállodát. A polgármesteri fizetés pedig nyilván kevesebb az eddigi fizetésénél. „Szerintem az elszántságot mutatja, hogy valaki így is lát egy lehetőséget arra, hogy visszaadhasson annak a településnek, ahonnan ő is sokat kapott. Az én szándékom tiszta. Szeretném azt hinni, hogy az emberek nagy része érti Izsákon, hogy szülővárosomért szeretnék dolgozni”.

Lakatos egy éve lépett be a Fideszbe. A helyi országgyűlési képviselő, Lezsák Sándor kabinetfőnöke kereste meg, hogy legyen a Fidesz jelöltje. Mivel épp akkoriban fejezte be a szálloda igazgatását, így az időzítést épp sorsszerűnek érezte. Már korábban is voltak politikai ambíciói, de a korábbi hivatásával ezt összeegyeztethetetlennek érezte.

Ő maga Mondok Miksát tartja a legerősebb ellenfelének, aki szerinte „egy jó képességű fiatalember”. Arról, hogy a Fidesz miért őt támogatja Mondok helyett, ennyit mondott: „Valószínűleg nem tartják arra alkalmasnak, de a döntéshozókat kell erről megkérdezni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!