Tarlós Szentkirályi visszalépéséről: Nincs véleményem

2024. június 7. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Nincs véleményem”

– mondta Tarlós István volt főpolgármester a 24.hu-nak arra a kérdésre, mit gondol a fideszes főpolgármester-jelölt, Szentkirályi Alexandra visszalépéséről. A fővárost korábban két cikluson át irányító Tarlós korábban azt mondta Szentkirályiról, hogy ő „a legalkalmasabb főpolgármester-jelölt”, és egyfajta apa-lánya kapcsolat alakult ki köztük, amikor éveken át együtt dolgoztak a Főpolgármesteri Hivatalban.

Szentkirályi 2006-ban segítette Tarlós István főpolgármester-jelölti kampányát, ebből az időszakból megmaradt a jó nexus kettejük között. Tarlós főpolgármestersége alatt, 2010-ben, 23 évesen a Fidesz fővárosi képviselője lett, aztán négy évvel később Tarlós felkérte, hogy legyen a főpolgármester-helyettese. Ezzel a főváros kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatait látta el.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje péntek reggel jelentette be egy Facebook-videóban, hogy visszalép a jelöltségtől Vitézy Dávid javára. Szentkirályi Alexandra a kampányban nem tartotta reálisnak a visszalépést, mégis megtette, ebben a videóban szedtük össze a korábbi nyilatkozatait:

Szentkirályi Alexandra politikai pályájáról ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!