Rockenbauer Zoltán: Mi voltunk a Fidesz, akik szólás- és sajtószabadságot akartunk

Egykori aktivista, aki utálta a Kádár-rendszert, etnológus, művészettörténész, az első Orbán-kormány alatt a nemzeti kulturális örökség minisztere: Rockenbauer Zoltán volt a héten Veiszer Alinda vendége.

A rendszerváltás idejét felidézve indult a beszélgetés: Veiszer arra kereste a választ, honnan indult az egykori politikus érdeklődése a közélet iránt. Rockenbauer fiatalon már Szabad Európa Rádiót hallgatott, szamizdatot olvasott, és a nyolcvanas évek közepén minden évben elment a március 15-i tüntetésekre. Apját, Rockenbauer Pált is megemlítette, aki, noha az indulásától a Magyar Televízió tagja volt, nem volt párttag, és baloldali volt. Otthon '56-ról egyáltalán nem beszéltek, viszont apja intenzíven követte a külpolitikai eseményeket.

Ő maga erkölcsi okokból kezdett politizálni, mert úgy érezte, kötelessége lenne mindenkinek részt vennie a politikában. Nem volt alapítótag, de nagyon korán belépett a Fideszbe. A tüntetéseken azért óvatos volt, a rendőrök elől mindig elmenekült. Az 1986-os „lánchídi csata” első felvonásán is elfutott, de a Lánchídról már nem tudott, így be is vitték a rendőrségre.

Franciatudásának köszönhető, hogy ő képviselte a Fideszt 1989-ben François Mitterrand akkori francia elnök látogatásakor.

Az ellenzéki szervezeteknek rendezett reggeli során beszéltem neki arról, hogy mi vagyunk a Fiatal Demokraták Szövetsége, és elegünk van abból, ami itt folyik: szólásszabadságot, sajtószabadságot és többpártrendszert akarunk.

Ekkor Veiszer Alinda egy idézetet olvasott fel Rockenbauer Zoltán beszédéből egy 1991-es tüntetésről, amit amiatt szerveztek, mert januárban szovjet csapatok másodszor szállták meg a független Litvániát. A Szovjetunió nagykövetsége előtti beszéd lényege az volt, hogy önvédelemből kell szólnunk, mert

• egy olyan kicsi országnak, mint Magyarország, nincs más eszköz, mint a nemzetközi jog, a nemzetközi szerződések;
• nekünk elsőként kell tiltakoznunk, ha egy ország katonai agressziót követ el védtelen szomszédja ellen;
• ezért támogatnunk kell a világ összefogását az iraki agresszióval szemben is; és
• ezért kell elismernünk a balti államok függetlenségét.

Hogy ennek az iránynak mi volt a végcélja? A volt politikus szerint a NATO-ba kerülés nem volt akkor még cél, de a majdani Európai Unió (akkor még Európai Közösség) tagsága igen. Mivel szakértője volt a tüntetésszervezésnek, a Fidesz őt delegálta az Ellenzéki Kerekasztalba is.

A kérdésre, hogy miniszterként mi volt az agendája, elmondta, hogy amiről biztosan tudt, hogy érdekli, az a magyar zenének a nemzetközi szintű megjelenítése, ehhez kapcsolódóan a koncerttermek problémájának megoldása. Továbbá a 20. századi magyar festészetnek a megjelenítését, nemzetközi színtérre vitelét szorgalmazta. Ebből a három célból született végül a Müpa koncepciója.

Kultuszminiszteri megbízatása után a külügyi bizottságba tért vissza, mert 2002 után már nem nagyon érdekelte ez a terület. Majd az MTVA-s kulturális főszerkesztői munkájáról beszélt, amit kudarcként élt meg, mert mint mondta, nem tudott elérni semmit, sok konfliktusa volt, ellenben jövedelmezőbb volt, mint a minisztériumi munkája.

Művészettörténettel töltött éveiről, a 2002-es választások utáni időkről is mesélt, amikor főként kiállításokat szervezett, és a politikának végleg búcsút intett. Márffy Ödönről és Csinszkáról is hallhattunk, Rockenbauer egy jelentős anyagot állított össze Ady Endre múzsájáról. Könyvet írt zene, képzőművészet és irodalom összefonódásáról is a magyar avantgárdban.

A kutatásai során rátalált Szittya Emilre, akivel ezután kezdett mélyebben foglalkozni: míg korábban csak irodalmi vonatkozásában ismerte az alkotót, az életműve képzőművészeti szempontból számos újdonságot tartogatott. Ezután tárlatokat is szervezett a Szittya-hagyaték alkotásaiból, a hagyatékból kikerült műalkotásokat pedig igyekszik felkutatni.

Az interjút teljes egészében, havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.