Kéri László: Nem emlékszem, hogy lett volna valaha olyan primitív kampány, mint a Fideszé

2024. június 9. – 21:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az urnazárás után beszélt a nap fejleményeiről és az eddig ismert részvételi eredményekről Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója, valamint Kéri László politológus a Telex élő eredményváró műsorában. A Nemzeti Választási Iroda 18.30-as adatai szerint 56,09 százalékos volt a részvételi arány, ami rekordnak számít az eddigi EP- és önkormányzati választásokon.

Lakatos Júlia szerint a magas részvételi arány azzal magyarázható, hogy a hazai közéletbe, az önkormányzati választásokba beszivárogtak a nemzetközi és uniós témák is.

„Megnövekedett a tétje annak, hogy miről is szavazunk a mai napon.”

Kéri László politológus szerint azért is mentek el sokan szavazni, mert elmúlt két-három hónapban sűrűvé és eseménydússá volt a közélet. A politológus arra is emlékeztette a műsor nézőit, hogy korábban még nem volt példa arra, hogy egy napon tartsák az önkormányzati és európai választásokat is.

A beszélgetésen az is szóba került, hogy a Tordai Bence nemrég a Facebookon bejelentette, hogy kilép a Párbeszédből. A frakcióvezető bejegyzésében azzal indokolta a kilépést, hogy „a DK melletti elköteleződés (2024-re és egyúttal 2026-ra is) a Párbeszéd részéről végzetes stratégiai hiba volt, amely súlyosan roncsolja a párt önazonosságát és hitelességét”.

Kéri László ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az elmúlt két hétben voltak arra utaló jelek, hogy DK–Párbeszéd-koalíció egy kockázatos stratégiának bizonyult. „Én azt hiszem, hogy ez az együttműködés egy mentőöv volt a szocialistáknak és a Párbeszédnek is, hisz egyik párt sem állt volna meg enélkül. A DK-nak is szüksége volt arra, hogy többnek látszon, mint ami.”

A műsorban Fábián Tamás a főpolgármester-jelöltekről is kérdezte a szakértőket. Ezen a ponton Kéri László felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz már a harmadik nőt áldozza fel idén.

„Mindegyikük mögött és előtt reményteljes karrier állt. Nekem ez nem különösebben vonzó attitűd. Remélem, ez a kormánypárti szavazóknak is feltűnik majd.”

Kéri László a Fidesz kampányáról is kifejtette a véleményét, ami a háborús retorikára épült. Kéri azt mondta, nem emlékszik, hogy lett volna valaha olyan primitív kampány, mint a Fideszé, ami a háborút sulykolja mindenhol és minden formában. A politológus szerint a Fidesz ismét csak a saját szavazóira koncentrált – ahogy azt az elmúlt 14 évben is tette.

Szerinte Orbán hozzászokott ahhoz, hogy a saját támogatóihoz és szavazóihoz szóljon. Az elmúlt hónapok turbulens időszaka a politikában ahhoz vezetett, hogy Orbánnak rá kellett jönnie, hogy meg kell szólítani azt a több millió embert, aki nem kormánypárti.

„Látszott Orbán zavart viselkedésén, hogy a nehezen találja fel magát abban a szerepben, mikor a Fideszen kívüli világhoz kell szólnia”

– teszi hozzá Kéri. A politológus arról is beszélt, hogy egy még nagyobb arányú Fidesz győzelemhez vezethet, ha a 2019-es eredményeket sem tudja megtartani az ellenzék a városokban. Kéri szerint ilyen város például Szolnok is, ahol most 80 százalékos feldolgozottságnál az ellenzéki jelölt, Győrfi Mihály vezet 2,5 százalékkal a Fidesz jelöltjével, Szalay Ferenccel szemben, aki már 18 éve irányítja a várost.

Kéri a legnagyobb talánynak Győrt és Pécset tartotta, míg Győrben a fideszes Dézsi Csaba vezet közel kétszáz szavazattal, Pécsen Péterffy Attila már majdnem ötezer szavazattal lehagyta Dr. Csizmadia Pétert, a Fidesz jelöltjét. Kéri szerint Budapesten sem lehet még kijelenteni Vitézy Dávid győzelmét, mivel az is kérdés, hogy milyen beállítottságú kerületekben dolgozták fel nagyobb arányban a szavazatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!