Miskolcot bukta az ellenzék Veres Pál visszalépése után

2024. június 9. – 21:46

Másolás

Vágólapra másolva

Miskolcon 77,52 százalékos feldolgozottságnál már behozhatatlanul vezet a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, Tóth-Szántai József (40,47).

A 2019-es választáson Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi népszerű igazgatója az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltjeként több mint 14 százalékponttal verte meg a fideszes kihívóját, Alakszai Zoltánt (54-40 százalék), és ezzel kilenc év után visszahódította a borsodi várost a Fidesztől.

Verest az elmúlt öt évben azonban minden eszközzel támadta a DK, és a polgármester április elején bejelentette, hogy nem indul újra a posztért. Az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni közös jelöltben a visszalépése után, és ennek meg is lett az eredménye. A második helyen Barkai László (21,92 százalék), aki mögött a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP áll. A harmadik Varga Andrea (13,06 százalék), akit a Jobbik és a Momentum támogat, a negyedik helyen pedig Jakab Péter pártjának jelöltje, Lehoczki-Spider László (12,59 százalék) áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!