Karácsony Gergely: A főváros nem adta meg magát az ostromnak

2024. június 10. – 03:39

Karácsony Gergely: A főváros nem adta meg magát az ostromnak
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ez egy olyan éjszaka, ami soha nem érhet véget, kezdte hajnali negyed 4-kor a beszédét Karácsony Gergely főpolgármester, majd azt mondta, úgy tűnik, hogy Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság.

„Tudom, hogy lesz egy kis huzavona, de hiszem azt, hogy Budapest megmarad egy szabad és szolidáris városnak.”

Szerinte a mai választás egyszerre mutatja azt, hogy az emberek nem akarnak már Orbánisztánban élni, de egy új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus politikai oldalon is. Ez azt jelenti, hogy még több együttműködésre, összefogásra, reményre, vízióra kell találniuk ahhoz, hogy a fővárost zöldebbé és szolidárisabbá tegyék.

Karácsony azzal folytatta, hogy a kampány után most már ismét a politikáról kell szóljanak a mindennapok, és hajlandó bárkivel szövetséget kötni azért, hogy Budapest egy élhető és szabad város maradhasson továbbra is. Karácsony szerint ez a választás megmutatta, hogy

„a főváros nem adta meg magát az ostromnak”.

A főpolgármester a beszéde végén arra is kitért, hogy az ő személy, a hite és értékrendje nem változik, akkor sem, ha más politikai szelek fújnak, valamint továbbra is azért fog dolgozni, hogy ez a „gyönyörű város élhető legyen a klímaváltozás idején”, és megoldást kell találni a lakhatási válságra is. Majd megköszönte a támogatást, és azt is, hogy a támogatói ilyen kitartóan megvárták a beszédét.

Karácsony nem reagált Vitézy Dávid felvetésére, miszerint a szoros eredmény és a kivételesen sok érvénytelen voks miatt újra kell majd számolni a szavazatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!