Simonka szerint fideszes utódja 2022 óta egy tatárjárást vitt véghez Dél-Békésben

2024. június 13. – 18:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs jó véleménnyel fideszes utódjáról Simonka György volt országgyűlési képviselő, Pusztaottlaka frissen megválasztott polgármestere – derül ki a 24.hu-nak adott nyilatkozatából. A fideszes Simonka 2014 és 2022 között volt a Békés megye déli részét magába foglaló Békés vármegyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője, 2022-ben ezen a pozíción párttársa, Erdős Norbert váltotta.

Simonka szerint Erdős munkásságának az az eredménye, hogy:

  • soha nem tapasztalt káosz uralkodik a térségben;
  • Erdős Norbert nagyobb pusztítást végzett a dél-békési Fideszben, mint a pestis;
  • a vezetők hagyják gazdátlanul, koncepció nélkül sodródni a térséget;
  • nagyon nehéz lesz Dél-Békést felzárkóztatni egy olyan „tatárjárás után, amit Erdősék véghez vittek”;
  • és a körzetben történelmi vereséget szenvedett a Fidesz a most júniusi választáson.

Simonkát és 32 társát 1,4 milliárd forintos károkozással vádolják, az ügyészek szerint a volt képviselő egy bűnszervezetet irányított, amiért nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek rá. Simonka szerint csak azért akarják levadászni, mert a dél-békésiek érdekeiért harcolt.

Pusztaottlakáról a választás előtt készítettünk helyszíni riportot, ami itt elolvasható:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!