Feldarabolhatta a saját apja holttestét egy férfi Kispesten, letartóztatásba került

2024. június 18. – 13:28

Másolás

Vágólapra másolva

Emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást a budapesti rendőrség abban az ügyben, amiben egy 42 éves férfit gyilkossággal gyanúsítanak. A Blikk több, egymástól független forrásból származó információi szerint S. Előd januárban megölhette a saját apját annak kispesti házában, a holttestét pedig feldarabolhatta, hogy eltüntesse azt. A lap szerint ebben a férfi felesége is segíthetett.

A lap úgy tudja, hogy a férfi a vécé lefolyóján keresztül juttatta a csatornába a holttest maradványait, amiknek egy része a csatornából került elő egy duguláselhárítás során. A lap szerint a 42 éves férfi apját, S. Károlyt február óta eltűntként tartják nyilván.

Kerestük a BRFK-t, hogy megtudjuk az ügy részleteit, kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy a rendőrség egy 42 éves férfit gyanúsítottként hallgatott ki emberölés gyanújával, a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta. Az üggyel összefüggésben a nyomozók kihallgattak egy 49 éves nőt bűnpártolás és kifosztás gyanúja miatt, őt szintén letartóztatta a bíróság. „A holttestet válaszadásunkig nem találták meg” – közölte a rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!