Idén nyáron már nem kell annyit szívni, ha valaki bringával vonatozna a Velencei tóhoz

2024. június 19. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

A nyári időszakra több KISS motorvonaton bővíti kerékpáros kapacitását a MÁV-START, így a hagyományos 12 helyett 36 biciklit lehet majd tárolni a vonatokon – írja a MÁV.

A vonatokat át kell alakítani, hogy nyári üzemmódban működhessenek, ezek a munkálatok már meg is kezdődtek. A megemelt kapacitású vonatok szombattól forgalomba is állnak Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között, hogy a Velencei-tóra könnyebb legyen bringával lejutni, később pedig a Budapest–Vác–Szob vonalon is közlekedni fognak a Dunakanyarban.

A MÁV tájékoztatása szerint júliusban a népszerű, Szob és Fonyód között közlekedő Jégmadár expresszben is forgalomba állnak majd a nagyobb kerékpáros befogadóképességű emeletes járművek. Erre a járatra ezután is kötelező marad a helyjegy és a kerékpárhelyjegy váltása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!