Beismerte tettét az iskolai lövöldözést tervező miskolci fiatal

2024. június 19. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Előkészítő ülést tartott a Miskolci Törvényszék szerdán annak a miskolci fiatalnak az ügyében, aki a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerint fegyvert akart venni és iskolai lövöldözést tervezett, írja a Blikk. B. Levente a Discord nevű alkalmazáson csetelt külföldi fiatalokkal, akiknek azt mondta, az anyjával is végezni akar.

A tinédzsert tavaly áprilisban fogták el, azóta javítóintézetben van, onnan hozták a rendőrök a bíróságra, ahol az anyja és a rokonai várták. A lap azt írja, a vádirat ismertetése után a fiatalkorú vádlott érdekében a bíróság zárt ülést rendelt el. B. Levente beismerte a tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, de a bíróság ezt nem fogadta el, és elrendelték a részletes tárgyalást. A fiú ügyvédje, Dr. Lichy József szerint ez váratlan lépés volt a törvényszék részéről. Az Rtl-nek az ügyvéd azt mondta, bíróság szerint nem kizárt, hogy a fiú újra próbálkozna.

A vád szerint B. Levente 2012 óta nézett iskolai lövöldözésről szóló videókat, és azt tervezte, ha betölti a 18-at fegyvert szerez, és lövöldözni fog az iskolájában. „29 ember van egy tanteremben, minimum annyit megölök. De több tantermet veszek célba, egy elsőst és egy nyolcadikost, szóval, ha szerencsés vagyok, akár ötvenet is megölhetek” – olvasta fel a fiú egyik chat üzenetét az ügyész a bíróságon.

A tárgyalás szeptemberben kezdődik, B. Levente addig javítóintézetben marad.

Mint írtuk, 2023. április elején a TEK kapcsolt le egy miskolci tinédzsert, aki fegyvert akart venni, később kiderült, hogy iskolai lövöldözést tervezett, 50 diáktársát akarta volna megölni, és magával is végezni akart. A nevelőintézetben meg is kísérelte az öngyilkosságot, de nem sikerült. Anyja korábban azt mondta, fia egy visszahúzódó, szerény, magának való gyerek, akinek a legjobb barátja a kutyája, beilleszkedési zavarral küzdött, sok probléma volt vele. B. Levente korábban tagadta, hogy emberölésre készült volna, az üzeneteit pszichés problémákkal magyarázta. Azonban az elmeorvosi vizsgálatot végző szakértő azt állapította meg, hogy nem szenved kóros állapotban, vagyis büntethető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!