56-ról 43 kilóra fogyott – éhező fogvatartottal kötött egyezséget a magyar állam

2024. június 20. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

Az életveszélyes allergiákkal küzdő N. L. indokolatlanul hosszú ideig volt letartóztatásban, ezért a magyar államnak fizetnie kell neki – írja a Magyar Helsinki Bizottság annak a nőnek az esetéről, akinek strasbourgi bíróság egyezségi ajánlata alapján a magyar állam 5200 eurós jóvátételt fizet.

A Helsinki Bizottság ügyfelét, N. L.-t 2020. január 20. óta tartják fogva vagyon elleni bűncselekmények miatt. Hosszú ideig volt letartóztatva, noha ő jelentette fel önmagát, a rendőrséggel együttműködött, minden idézésre megjelent, rendezett családi életet élt, bűntársa nem volt, és már nem volt abban a helyzetben, hogy megismételje a bűncselekményeket, aránylag hamar fejezték be a nyomozást és emeltek vádat ellene.

A Helsinki szerint ebből is látható, hogy legkésőbb a vádemelés után nem kellett volna fogva tartani őt, mert a büntetőeljárás sikerességét azzal is biztosítani lehetett volna, ha házi őrizetbe helyezik. Az 53 éves nőnek a súlyos betegségét is figyelmen kívül hagyták: sokrétű, életveszélyes allergiás megbetegedésekkel küzd hosszú évek óta. Immunrendszere többek között képtelen megküzdeni különféle gyógyszerekkel, kozmetikumokkal, tartósítószerekkel, élelmiszerekkel (pl. tejjel, korpával, szójával), egyes tisztítószerekkel, porral, kutyaszőrrel és számos növényi pollennel. A börtönben még újabb allergiák is kialakultak nála, például a tojással szemben.

A 167 centis nő 56 kilóról 43-ra fogyott le, és négyszer volt életveszélyes allergiás rohama a börtönben.

A Helsinki Bizottság azt írja, hogy az allergiás reakciók sürgősségi ellátást igénylő, olykor életveszélyes rohamokra hasonlítottak. Ilyen rohama négyszer is volt a fogvatartottnak: háromszor feltehetően a számára veszélyes élelem miatt, negyedszerre pedig azért, mert gyógyszerét olyan kanálból kapta meg, amelyen neki veszélyes gyógyszermaradékok voltak.

Az emberi jogok védelmére szakosodott szervezet szerint a büntetés-végrehajtás tisztában van N. L. kockázatos állapotával. A nő betegsége miatt volt olyan hét, hogy a napi 40 deka kenyér mellé összesen heti 2 kiló sertészsír járt neki. Vacsoráját egy-egy vöröshagymával és almával „dobták fel”, meg heti kétszer füstölt szalonnát kapott. A nő a Magyar Helsinki Bizottság segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ezután született meg a mostani egyezség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!