Lázár János: Márki Zay „föl akarja nyalni magát” a Tisza Párthoz

2024. június 21. – 12:07

Lázár János: Márki Zay „föl akarja nyalni magát” a Tisza Párthoz
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy magyar–szerb csúcstalálkozón 2023. június 20-án – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Fényes győzelmeket arattunk számos helyen, amerre jártam, de voltak necces helyek” – értékelt a vásárhelyi Rádió 7 Közös nevező című műsorában Lázár János a június 9-ei önkormányzati választások eredményei kapcsán. Az építési miniszter elárulta, ő kifejezetten élvezi a kampányidőszakot, bár sokaknak ez csak a szükséges rossz. Lázár szerint nem lehet a helyi választásokat önmagukban nézni, hanem az országban zajló társadalmi folyamatokként kell rájuk tekinteni.

„Kezdjük a győzelemmel: a Fidesz megnyerte az európai parlamenti választásokat” – jelentette ki a miniszter, aki Márki-Zay Péterre is utalt finoman, aki – mint mondta – indított egy új mozgalmat, ám csak 30 ezer szavazatot kapott, míg a Fidesz több mint 2 milliót. Nem ismer olyan pártot Európában, akik ilyen jól szerepeltek mint a magyar kormánypártok, vannak országok, ahol nem értek el 15 százalékot sem.

Szerinte a Fidesz–KDNP által elért 44,5 százalékos eredmény 14 év kormányzás után teljesen jó annak fényében, hogy „huszonszázalékos” az infláció, meg gazdasági visszaesés is volt közben. Lázár viszont bevallotta, nem erre számított, nem érte el a személyes várakozásait az eredmény, ő 45–50 százalék közötti értéket várt volna. Legalább 3–4 százalék pluszt jelentett szerinte az, hogy Orbán Viktor is beszállt a kampányba.

Finoman fogalmazva sem Lázárék ajánlatát fogadták el Hódmezővásárhelyen, jött szóba végül a helyi választás, ahol Márki-Zay Péterék fölényesen nyertek, és behúzták az összes egyéni képviselői helyet is. A miniszter úgy fogalmazott, a győzelmet győzelemnek, a vereséget pedig vereségnek kell nevezni, kár mellébeszélni. „A meccsnek akkor van vége, amikor megnyertük, ilyen ez a sport” – értékelt, és ezzel üzent a helyi fideszeseknek is. Szerinte a jövőt illetően így már nem lehet helyben a kormányra fogni a teljesítmény hiányát, hiszen minden felhatalmazást és mandátumot megkaptak Márki-Zayék.

Ha valaki harcos, azonnal fel kell állni az ütésből, Lázár elmondása szerint 60 másodpercet sem töltött azzal, hogy az eredményeket értékelje. Reggeltől estig harcban él, egy lépést sem fog meghátrálni, küzdeni fog az elveiért továbbra is, jelezte. „Az a szerencse, hogy nagyobb baj nem történt” – utalt az eredményekre, De úgy véli, nyilvánvaló, hogy számít, ki vezeti a várost, és azt el lehet rontani, ahogy az történt szerinte, de nem szabad belebetegedni ebbe a helyzetbe. Mint fogalmazott, inkább a Fidesz, mint Grezsa ellen szavaztak a helyiek, ők jól felkészültek, kiválóan szerepeltek, és a csapatot is fiatalították.

„Most egy olyan korszak van, hogy a nagyobb városokban a választópolgárok kritikusak a Fidesszel szemben”, de közben megjelent egy új politikai erő is, utalt Magyar Péterékre a miniszter.

Lázár szerint a Novák Katalin–Varga Judit–Balogh Zoltán „ügyhalmaz” volt az, ami igazán megváltoztatta a dolgokat, és aminek a következménye lett Magyar Péter és a Tisza Párt, akik felkavarták az állóvizet. Ha a Tisza jelöltjei külön indultak volna idén a helyhatósági választásokon, akár Hódmezővásárhelyen, akkor sokkal érdekesebb eredmények születtek volna. Szerinte egyes ellenzékiek baltával támadtak a Tisza Pártra, míg mások a nyelvükkel, és „ilyen a hódmezővásárhelyi polgármester is, aki föl akarja nyalni magát a Tisza Párthoz”.

Lázár ezután arról beszélt, hogy lassan negyed évszázada országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely–Makó térségének viszont biztosan nem ő lesz a képviselője 2026-ban, tartja magát ahhoz, hogy nem fog újrázni. Több lehetséges jelölt is van már a posztra a kormánypártok részéről, szerinte erős az utánpótlás. A casting már folyik, és szeretné, ha már idén októberre, novemberre megtalálnák a megfelelő jelöltet.

Vásárhelyen zajlik egy vita arról, hogy nem kellene beülniük a közgyűlésbe a kormánypárti képviselőknek. Itt amúgy sem munka folyt a miniszter szerint, mivel Márki-Zay a korábbiakban is folyamatosan „revolverezte” a kormányt, Orbánt és Lázárt, így megérti, hogy ott akarják hagyni a fideszesek a helyi közgyűlést, de van 8500 választójuk, így bár nem könnyű, de harcolni kell tovább szerinte.

„Aki volt már másnapos, az tudja, hogy a nagy részegség után a másnap keveseknek indul jól, és sokaknak indul rosszul.” Szerinte Vásárhelyen is lesz kijózanodás, amikor kiderül, hogy üres a város kasszája, a kasszakulcs pedig a kormánynál van, ezzel kell szembenézniük a helyiekkel, akik így arra adták a felhatalmazást Márki-Zay Péternek, hogy ezt a helyzetet kezelje. Országosan is ez a helyzet szerinte sok ellenzéki városban. „Budapesten csőd lesz, nem kérdés, hogy csőd előtt áll a főváros” – jelentette ki Lázár.

Arról is beszélt, hogy szerinte felül kell vizsgálni a helyi iparűzési adók rendszerét a közeljövőben: az a cél országosan, hogy a városok költsék a pénzeket az oktatásra, egészségügyre, utakra, épületekre, de ne mulassák el, vagy a polgármester ne magát építse belőle. „Ennek a dáridónak egyszer és mindenkorra véget kell vetni, ennek véget fogunk vetni” – tette hozzá arra utalva, hogy valamire készülnek a téma kapcsán.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!