Havas Ágnes: Orbán rám nézett és azt mondta, Ágnes, nemzeti sorskérdésben gagyit nem támogatunk!

2024. június 22. – 07:05

Havas Ágnes: Orbán rám nézett és azt mondta, Ágnes, nemzeti sorskérdésben gagyit nem támogatunk!
Fotó: Alinda produkció

Másolás

Vágólapra másolva

Veiszer Alinda beszélgetős műsorának vendége ezen a héten Havas Ágnes producer, a Magyar Nemzeti Filmalap korábbi vezérigazgatója volt. Még sokan keresik meg filmötletekkel, olyankor igent mond egy-egy ilyen találkozásra. Mint mondja, az őt követő Káel Csaba megtartotta az általuk felépített rendszert. A manapság támogatott filmek kapcsán azt mondja, történelmi filmeknek ők sem álltak ellent, viszont a közelmúltban született alkotások láttán azt veszi észre, a történelmi film alatt a magyar pozitív hősi történeteket értik.

„Nekem személy szerint a hős mindig a kisember: Hannibál tanár úr, Saul, például. Úgy gondolom, hogy ha egy kisember történetet meséljük el, sokkal jobban meg lehet érteni a társadalmi, politikai folyamatokat és azt, hogy az miként hat az egyes ember életére”

– mondta. Amennyire tudja és követi, a forgatókönyv-fejlesztés jelenleg nem olyan erős vagy teljesen elmaradt. A filmtervről egyezkedni, veszekedni sok idő, de szerinte nagyon hasznos fázisa a filmkészítésnek.

Veiszer Alinda emlékeztet, Pálfi György és Hajdú Szabolcs megfogalmazta, hogy a jelenlegi vezetés politikai alapon osztja a lehetőségeket, majd erről kérdezi Havas véleményét, aki elmondja, sokakkal nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, de ő egy emberben mindig a tehetséget figyelte. Azt viszont látja, hogy olyan tehetségek, mint Herendi Gábor vagy Török Ferenc, nem kapnak lehetőséget, de hogy ez miért van, azt nem tudja.

Andy Vajna utódlásáról elmeséli, hogy Vajna halálának másnapján behívta őt a miniszterelnök, hogy szerinte szükség van-e kormánybiztosra. Ott elmondta, hogy olyan ember kell, ha kell egyáltalán, akinek van filmes (lehetőleg nemzetközi) tapasztalata, nemzetközi kapcsolatrendszere, művészeti intézményi vezetési tapasztalata, és képes napi 12-14 órát dolgozni. „Én Káel Csabát javasoltam, amin Orbán Viktor meglepődött” – mondta.

Szerinte az elismerések nem maradnak el, színvonalas fesztiválokra jutnak el a magyar filmek. Az Inkubátor program kapcsán kifejti, Andy Vajna egyáltalán nem támogatta az elején, mert nem értette, hogy az elsőfilmesek miért nem adják be hozzájuk a pályázatot. Havas próbálta neki elmagyarázni, hogy valamiért láthatóan nem adják be, és egy filmre való pénzt szeretne ehhez felhasználni: abból öt lesz, és ha abból egy film bejön, már megérte. Így Andy Vajna beleegyezett, és nagy siker is lett.

Az elmúlt időszakban a program kicsit leépült, teszi hozzá Havas, de nem szűnt meg.

„A magyar filmszakmának valamiért rettenetesen nagy az igénye arra, hogy együtt legyenek és beszélgessenek”

– mondta, hozzátéve, hogy hiányoznak a filmszakmában az olyan közösségszervező, lelkesítő egyéniségek, mint például Kamondi Zoltán. Kiemelte, ha azt gondoljuk, hogy a politika mentén egy képzeletbeli törésvonal két oldalán lévők egyike kap, másik nem kap támogatást, amire Veiszer Alinda célzott, akkor nekik kellene többet beszélni.

Hangsúlyozza, ha valaki nem kap pénzt, menjen oda, és győzzék meg a döntőbizottságot. Az biztos, hogy soha ennyi pénz nem volt filmre, mint most – teszi hozzá. Azzal folytatja, amit ő másképp csinálna az az, hogy rotálná a döntőbizottsági tagságot, mert nem jó, hogy ennyi éven át ugyanaz az öt ember dönt, akikből legalább három 60 pluszos.

Azt is másképp csinálná, ami Pálfi György Toldi-film pályázata kapcsán történt. Szerinte nagyon jó forgatókönyv volt, és ha ma lenne, biztos, hogy megszavazná. Akkor nem lehetett volna azzal vádolni, hogy nincs nagy történelmi film és hős, másrészt a portfólióban is nagyon jól jött volna, teszi hozzá.

Pálfi György az indulatait nem tudta megfékezni, folytatja tovább Havas Ágnes, így belegondoltak abba, hogy ha valaki ennyire be tud gurulni, és elutasítja azt a segítséget, amit ők szorgalmaztak, hogy egy világhírű akciórendezőt vegyen maga mellé, amiben ők tudtak volna neki segíteni, akkor úgy döntöttek, hogy nem. Utólag Pálfi György beleegyezett volna ebbe, de akkor már a döntőbiztosság meghozta a döntést.

Elmeséli ekkor, hogy egy honfoglalásról szóló filmtervről is beszélt az Andy Vajna halála utáni beszélgetésen a miniszterelnöknek, de a pályázat nagyon amatőr módon volt összerakva, ezt is elmondta, amire Orbán jelentőségteljesen ránézett, és azt válaszolta:

„Ágnes, nemzeti sorskérdésben gagyit nem támogatunk!”

Andy Vajnával való kapcsolatát barátságnak nevezte, jó humorú, rendkívül szentimentális és naiv embernek tartotta őt. Vajna szerinte szenvedélyesen szerette Magyarországot, ahogyan ő is, és bár lett volna lehetősége elmenni az országból, nem tette. Jelenleg leginkább nagymamaként létezik, és a rengeteg filmes elmaradását pótolja.

Az interjút teljes egészében, jelképes havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!