Nem tekinthető még teljesen lezártnak az ügyészség nyomozása a Varga-hangfelvétel ügyében

2024. június 23. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába szüntette meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Magyar Péter által publikált Varga Judit-hangfelvétel ügyében indított eljárást, az mégsem tekinthető lezártnak, írta Magyar György ügyvéd oldalán. Magyar ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy a jogállamisági eljárás lezárása miatt egy újabb szabályozás jött létre: közhatalomhoz vagy közpénzhez kapcsolódó bűncselekményi ügyekben

bárki felülbírálati indítványt adhat be, amelyről a bíróság dönt.

Bár Magyar György szerint az kérdéses, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája hogyan dönt majd.

Magyar György arról ír, hogy a parlament 2022-ben az Európai Bizottság nyomására módosította a büntetőeljárási törvényt. Korábban ügyészségi nyomozás ellen csak a vádhatósághoz lehetett kifogást benyújtani, ahhoz, amely a döntést is hozta. A mostani előterjesztés szerint azonban „az eljárásban kulcsszerepet kaphat az a kívülálló, de a köz érdekében fellépni kívánó magánszemély, akinek a szabályozás jogot ad arra, hogy egyes kiemelt bűncselekményekben folytatott eljárásban a nyomozás megszüntetése ellen felülbírálati indítványt nyújtson be, amelyről nem az ügyészség, hanem végső soron a bíróság dönt.”

A szabályozásnak egy vitatható pontja azonban Magyar szerint például az, hogy a felülbírálati indítvány előterjesztője majd csak sokadik kör után az ügyészség honlapján közzétett anonimizált határozatból dolgozhat – tehát a nyomozás teljes anyagát nem ismerheti meg. „Egyébként az új szabályozás olyannyira bonyolult, hogy azon egy laikusnak szinte esélye sincs eligazodni. Kész szerencse, hogy a felülvizsgálati indítvány benyújtását jogi képviselethez kötik” – tette hozzá.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megszüntette a nyomozást a Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel készített hangfelvétel ügyében. A felvételt Varga volt férje, Magyar Péter készítette 2023 januárjában. Varga itt arról beszél, hogy Rogán Antalék kihúzathatták a rájuk vonatkozó részeket a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból.

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtótájékoztatóján elhangzott:, hogy három dolgot vizsgáltak. 1. Elmulasztotta-e jelezni bármelyik kormánytag azt, hogy korrupciós bűncselekményről tud? 2. Rogán emberei kihúzathatták-e az ügyészségi iratokból a rájuk vonatkozó részeket? 3. Szólt-e valaki Völner Pálnak arról 2021. tavaszán, hogy nyomoznak utána a Schadl-ügyben? Az ügyészség tanúként hallgatta ki az eljárásban Varga Juditot, Gulyás Gergelyt és Rogán Antalt is. Itt képbe kerülhet azzal, mire hivatkozva szüntette meg a nyomozást a főügyészség.

A Magyar Péter által jelzett állítások közül az ügyészség egyetlen egyet sem talált megalapozottnak, mondván, Varga Judit, a volt igazságügyi miniszter „csak pletykált”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!