Nyolc településen kell megismételni a választást

2024. június 24. – 20:40

Másolás

Vágólapra másolva

Jogszabálysértések miatt várhatóan nyolc településen ismétlik meg a szavazást július 7-én – derül ki a Nemzeti Választási Iroda sajtóközleményéből. Hat településen a polgármester-választást, két településen a roma települési nemzetiségi választást tartják meg újra.

A június 9-i választásokon felmerülő jogszabálysértésekre hivatkozva több településen is megtámadták a választási eredményeket, és kérték egyes választások megismétlését. A területi választási bizottságok, valamint a Kúria nyolc esetben döntött a szavazás megismétléséről.

A polgármester-választást várhatóan hat településen ismétlik meg:

  • Nemesdéden (Somogy vármegye),
  • Ricsén (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye),
  • Penészleken,
  • Nyírkátán
  • és Ópályi 2. számú szavazókörében (mindhárom település Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében van)
  • és Nagytarcsa 4. számú szavazókörében (Pest vármegye).

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ófehértón és Nagykállón a roma települési önkormányzati választás megismétléséről döntött a területi választási bizottság.

A megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek szerepelnek a szavazólapon, mint az eredeti választáson, a jelöltállítási folyamat nem indul újra, azonban a jelöltek a szavazást megelőző nap, július 6-án 16 óráig lemondhatnak a jelöltségről.

Az ismételt szavazáson azok a választópolgárok szerepelhetnek a szavazóköri névjegyzékben, akik a megismételtetett szavazáson a szavazóköri névjegyzékben szerepeltek, valamint azok, akik a június 9-i szavazáson nem szerepeltek a szavazóköri névjegyzékben, de legkésőbb az ismételt szavazás napján nagykorúvá válnak vagy a névjegyzék lezárásáig választójogot szereznek.

A megismételt szavazásra nemzetiségi névjegyzékbe vétellel és átjelentkezéssel kapcsolatos kérelmet nem lehet benyújtani.

Akik a június 9-i választásra június 7-én 10 óráig mozgóurnát igényeltek, a megismételt választáson is a mozgóurnát kérők jegyzékére kerülnek fel, a megismételt szavazásra azonban új mozgóurna-kérelem is benyújtható.

A június 9-i választáson mozgóurnát igénylő választópolgárok adatait a helyi választási iroda küldi meg a Nemzeti Választási Irodának, az NVI pedig intézkedik, hogy ezeket a választókat felvegyék a mozgóurnát kérők jegyzékére.

Emellett nyolc településen már kiírták az időközi választást, amiket azért kell megtartani, mert június 9-én szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.

  • A Vas vármegyei Kissomlyón augusztus 25-én tartják az időközi polgármester-választást,
  • a Zala vármegyei Zalakomárban szeptember 1-jén,
  • a Somogy vármegyei Büssüben és a Tolna vármegyei Koppányszántóban szeptember 8-án,
  • a Vas vármegyei Bajánsenyén és Rátóton szeptember 15-én,
  • a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóivánkán szeptember 22-én,
  • a Pest vármegyei Kerepesen az 5. számú egyéni választókerületben pedig szeptember 15-én tartják az időközi képviselő-választást.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!