„Nincs megérdemelt pofon” felirattal plakátolja tele a budapesti megállókat a Fővárosi Önkormányzat

2024. június 25. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

Gyermekbántalmazás elleni kampányt indított a Fővárosi Önkormányzat és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, az erről szóló sajtóanyagban azt írták, hogy az önkormányzat rendelkezésére álló hirdetőfelületeket, a villamos- és autóbuszmegállókat, és a járművek belsejét is figyelemfelhívó poszterekkel plakátolják ki. Az egyik ilyen felirat a „Nincs megérdemelt pofon” lesz, amivel azt a tévhitet akarják eloszlatni, hogy „egy pofonból megtanulja a gyerek a helyes viselkedést”. Arra is felhívják ezzel a figyelmet, hogy egy felnőtt-gyerek kapcsolatban mindig a felnőtté a felelősség, így az ő felelőssége az is, hogy milyen eszköze van egy helyzet kezelésére, írták.

A Fővárosi Önkormányzat szerint a kampány arról is szól, hogy minél több érintett gyerekhez eljusson a Kék Vonal Alapítvány éjjel-nappal elérhető, ingyenes és anonim telefonszolgálatának elérhetősége is, így a plakátokon szerepel a 116-111 telefonszám, amin önkéntesek várják a gyerekek és fiatal felnőttek megkeresését.

A 116-000 telefonszámon azoknak a felnőtteknek a hívásait fogadják, akik aggódnak egy gyerekért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!