Négy hónap után lett honlapja a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak

2024. június 25. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint négy hónappal az indulása után már van honlapja, elérhetősége és aktív a Facebook-oldala is a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, februári felállása óta ugyanis ezek nélkül működött az államigazgatási szerv, írja a 24.hu. A lap május végén fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) elnökéhez a hivatal átláthatatlan működése miatt, azt írják, ezután hirtelen lett honlapja a szervezetnek.

„A hatóság 2024. június 10-én észlelte, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal saját honlapját a https://szuverenitasvedelmihivatal.hu oldalon elindította, amelyen a közérdekű adatok menüpont alatt tekinthető meg a központi államigazgatási szerv általános közzétételi listája” – írta a lapnak Péterfalvi Attila, utalva arra, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal végül eleget tett az információs jogról szóló törvény előírásainak.

A Telexen is írtunk arról, hogy az RTL februárban próbálta megkeresni a hivatalt, de akkor még nem volt honlapja, nyilvános telefonos elérhetősége, nem lehetett tudni, hányan dolgoznak ott, és azt sem, hogy kik a vezetői, leszámítva a miniszterelnök javaslatára kinevezett, ötmilliós fizetést bezsebelő Lánczi Tamás elnököt.

A hivatal elérhetetlensége és titokzatos működése azért is volt abszurd, mert a Szuverenitásvédelmi Hivatalt a hivatalos indoklás szerint azért hozták létre, hogy transzparenssé tegye a különféle szervezetek magyarországi tevékenységét.

A hivatal most már elérhető honlapja szerint Lánczi Tamásnak két helyettese van, Berzi Gergely és Szablics János, a többi vezetőt nem nevezték meg, pedig három igazgatóság, egy főtitkárság és egy kutatóintézet is segíti a munkát. A 24.hu azt írja, hogy március végén már 26-an dolgoztak a hivatalban, közülük az egyik vezető juttatásaira 7,7 milliót fizettek ki, a 25 további foglalkoztatottnak pedig 34,3 milliót a március 31-i állapot szerint. A lap szerint Szuverenitásvédelmi Hivatal 2 milliárd 455 millió forint költségvetési támogatásban részesül idén.

Tavaly év végén fogadta el a parlament a szuverenitásvédelmi törvényt, ami miatt azóta uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. A törvénnyel papíron létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelynek élére januárban még Novák Katalin akkori köztársasági elnök kinevezte Lánczi Tamást. Ő korábban a Figyelő főszerkesztője volt, amikor a lap egy „Soros-listát” tett közzé random összeválogatott civilekről, politikusokról, újságírókról és aktivistákról.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!