Civil EU-elnökség: Nem vagyunk már víznagyhatalom, az akkugyárak pedig csak rontanak a helyzeten

2024. július 3. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Demokrácia, szolidaritás és zöld átállás: ezekkel a jelszavakkal kezdi meg működését a magyar Civil EU-elnökség, ami a december 31-ig tartó magyar EU-elnökség mellett fog működni. A civil kezdeményezés hét olyan problémára hívja fel a figyelmet, amire szerintük nem fordítanak kellő figyelmet a döntéshozók, ezért konkrét javaslatokat fognak megfogalmazni nekik.

A civil uniós elnökség szerdán mutatkozott be egy online sajtótájékoztatón, amin ott volt a Göd-Ért Egyesület, az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a MENŐK Egyesület és a Zöld Jogi Platform is, akik részletesen beszéltek arról a hét kiemelt témáról, amelyek köré rendezvényeket szerveznek szeptembertől, ezek a következők:

  • Igazságos zöld átállás az EU-ban
  • Roma civil és kormányzati párbeszéd erősítése
  • Az erdők helyzete az EU-ban
  • Nők a közéletben
  • Víz ellenálló képesség az EU-ban
  • Az európai akkumulátor stratégia és magyar megvalósítása
  • A civil társadalom helyzete az EU-ban

A civilek szerint nem kielégítő a magyar EU-elnökség hivatalos programja, a kormány „Make Europe Great Again” (Tegyük újra naggyá Európát) szlogenjével ellentétben ők inkább a „Make Europe Green Again” (Tegyük újra zölddé Európát) irányvonalát akarják képviselni. Céljuk az is, hogy hosszú távon az EU döntéshozóinak prioritásait
 alakítsák a következő 5 évben.

Kun Zoltán, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnöke Magyarország a felszíni és felszín alatti vizeink romlásáról beszélt, ez lesz a témája az általuk meghirdetett „EU Víz Ellenállóképesség Stratégia” című konferencián, amely a Fertő tó Barátai Egyesület, a European Environmental Bureau és a Wild Europe Alapítvány közös együttműködésében valósul meg. A szervezet elnöke azt mondta, hogy a kormány szerint víznagyhatalom vagyunk, erre támaszkodik az akkugyárak behozatala is, de Kun szerint a kormány álláspontja téves az ország természeti kincseit illetően.

„Magyarország nem víznagyhatalom többé, veszélyben van a vízkészletünk, és az EU védett erdeinek is csak 14%-a van jó állapotban”

– mondta Kun Zoltán, aki szerint muszáj javítani az erdők természetességén, és azon kellene dolgozni, hogy a hazai politika összhangba kerüljön az uniós szabályozásokkal. Az elnök szerint ehhez fontos, hogy elinduljon a szakmai párbeszéd, tudományos eredményeket és a követendő gyakorlatokat is meg kell osztani egymással nemzetközi szinten is.

A civilek szerint a zöld átállásnak nem csak az elektromos átállásról kell szólnia, fontosnak tartják a tömegközlekedést, de az akkumulátoripari stratégia helyett szerintük több figyelmet kellene fordítani a természetvédelemre, a levegő-, víz-, talaj- és zajszennyezés elleni hatékony védelemre, a hulladékgazdálkodásra, különösen a veszélyes hulladékok kezelésére. A civilek szerint mindez uniós szinten sincs rendezve, ezért az elnökség ideje alatt feladat, hogy az európai döntéshozók számára jelezzék ezeket a problémákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!