Vasárnap hat településen ismétlik meg a polgármester-választást

2024. július 3. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Jogszabálysértések miatt hat településen megismétlik a polgármester-választást vasárnap – írja az MTI a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása alapján.

A Somogy vármegyei Nemesdéden, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Penészleken és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegiben az egész településen újra voksolnak. Néhány településen csak bizonyos szavazókörökben ismétlik meg a polgármester-választást: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ópályi 2. számú szavazókörében, a Pest vármegyei Nagytarcsa 4. számú szavazókörében és a Bács-Kiskun vármegyei Kalocsa 10. és 11. számú szavazókörében.

A megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek indulhatnak, akik a négy héttel ezelőtti voksoláson. A jelöltek a szavazást megelőző nap, július 6-án 16 óráig léphetnek vissza.

A megismételt szavazás névjegyzékében is ugyanazok szerepelnek, kiegészülve azokkal, akik július 7-éig válnak nagykorúvá, vagy a névjegyzék pénteki lezárásáig választójogot szereznek. Nincsenek a szavazóköri névjegyzékben azok, akiknek a június 9-ei szavazás után lett lakcímük a szavazókörben.

Akik a június 9-i választásra június 7-én 10 óráig mozgóurnát igényeltek, a megismételt szavazáson is a mozgóurnát kérők jegyzékére kerülnek fel, a megismételt szavazásra azonban új mozgóurna-kérelem is benyújtható.
Szavazni ezúttal is reggel 6 és este 7 óra között lehet. A megismételt szavazások eredményeit az NVI internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n közlik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!