15 milliárdba fáj idén augusztus 20.

2024. július 4. – 07:48

Másolás

Vágólapra másolva


Bő 12,5 milliárd Ft-ot adott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a Szent István Napi Programsorozatra. Ehhez jön még hozzá a korábban a tűzijáték megszervezésére adott 2,4 milliárdos támogatás, így az ünnepség összesen legalább 15 milliárd Ft közpénzbe kerül majd, írja a K-Monitor.

Augusztus 20. már tavaly is ebben a konstrukcióban került megrendezésre, a programsorozatra akkor 12,8 milliárd Ft-ot szántak, a tűzijátékra viszont kevesebbet, 1,8 milliárdot. A költségek tehát az eddigi információk szerint csekély mértékben növekednek.

A közbeszerzésen csak egyetlen cégcsoport, Balásy Gyula Lounge-cégcsoportja versenyez a munkákért, az ügynökség pedig minden feladatot és pénzt nekik ad tovább. Balásy Gyula 21,6 milliárd forintot vett ki az állami megrendelésekből élő cégeiből.

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. tavaly 12,88 milliárd forintot költhetett az augusztus 20-i ünnepségek szervezésére, ami az előző évi 10,3 milliárd forintos számlához képest 25 százalékos költségnövekedést jelentett.

Tavaly nem egyedül nézte a tűzijátékot Orbán,

összeállt a Dream Team 2023.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!