Megszökött egy rab a martonvásári börtönből, de néhány óra alatt elfogták

2024. július 4. – 07:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik – alacsony biztonsági besorolású fogvatartottja – engedély nélkül távozott 2024. július 3-án a börtön martonvásári objektumának területéről” – tudta meg a Feol a Büntetés-végrehajtás sajtóosztályától szerdán. A férfit gyorsan el is fogták:

A július 3-án engedély nélkül távozó fogvatartottat néhány órán belül a büntetés-végrehajtás speciális műveleti egysége elfogta

közölte csütörtök reggel a büntetés-végrehajtás. A rabot előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, majd a baracskai objektumába szállították. Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályvezetője az MTI-nek azt mondta, az éjszakai kutatásban többek között test- és hőkamerákat, illetve két drónt is használtak, a férfi keresésében a büntetés-végrehajtási szervezet 126 munkatársa és öt szolgálati kutya vett részt, a rendőrség is nagy erőkkel segítette a munkát.

A megszökött rab egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt töltötte Martonvásáron a mindössze 50 nap időtartamú elzárását. „A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal megkezdte a 31 éves fogvatartott felkutatását, amely jelenleg is nagy erőkkel tart” – közölte szerdán a kommunikációs főosztály a lappal.

A Feol információ szerint a körözött személyt kisebb lopás vétsége miatt ítélték el, nem számít veszélyesnek. Szökése állítólag azért is érthetetlen, mert a mindössze 50 napos büntetésének egy részét már le is töltötte, viszont a szökés miatt akár többéves börtönbüntetést is kaphat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!