Vitézy öt pontban szedte össze, hogy szerinte miért kell Budapesten maradnia a Közlekedési Múzeumnak

2024. július 4. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

Öt pontban sorolta fel Vitézy Dávid, hogy szerint miért teljes tévút, hogy a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium a debreceni BMW-gyár melletti szántóföldön építené fel az új Közlekedési Múzeumot.

A volt főpolgármester-jelölt korábban is kritizálta a múzeum Debrecenbe költöztetését: májusban azt írta, hogy ez Lázár János újabb hadüzenete Budapestnek. Most közzétett öt pontját azzal kezdi, hogy Budapesten és vonzáskörzetében él a lakosság egyharmada, a turizmus is itt összpontosul: „Messze itt van a legnagyobb közvetlenül elérhető közönség” – írta. Hozzátette: Debrecenben a közvetlenül elérhető lakosság és a turizmus is a tizede a fővárosinak.

A debreceni múzeumépítés ellen érvként hozta azt is, hogy a főváros közlekedési szempontból az ország közepe, Nyugat- és Kelet-Magyarországról egyaránt jól megközelíthető. Eközben egy Debrecentől is tíz kilométerre fekvő „kies szántóföld” az autópálya-csomópont mellett Nyugat-Magyarországról, Zalaegerszegről vagy Szombathelyről akár 7-10 óra utazás is lehet. Vitézy szerint a múzeumot minden Budapesthez köti, a szakmai stábtól kezdve az egyetemi háttérig.

„És lássuk be, a magyar közlekedéstörténet legfontosabb történetei is a kisföldalattitól a villamosokig, a Csepeltől az Ikarusig, Széchenyitől Ganz Ábrahámig”

– írta arról, hogy szerinte miért a fővárosban van a helye a Közlekedési Múzeumnak. Szerinte a kormány korábban helyesen tette, hogy a Városligetben bezárt múzeum helyett méltó helyet talál az intézmények. Vitézy Dávid szerint erre méltó lett volna Kőbányán az Északi Járműjavító. Súlyos és megmagyarázhatatlan károkozásnak tartja az ezzel kapcsolatos tervek kidobását. „Nemcsak a tervekre és a terület előkészítésére elköltött mintegy 8 milliárd forint miatt, de sok száz kiváló szakember sok éves munkája miatt is.” Hozzátette: garanciát vállal arra, hogy minden forintért megdolgoztak a szakemberek.

Érveit azzal zárta, hogy a kiválasztott helyszín még Debrecenbe költöztetés esetén is abszurd lenne. „Egy, minden városi szövettől távoli, gyalogosan és tömegközlekedéssel megközelíthetetlen területen nem lehet XXI. századi múzeumot csinálni, ez teljesen nyilvánvaló” – írta.

Csütörtökön jelent meg az új Közlekedési Múzeum pályázati dokumentációja, amiből kiderült: valóban a debreceni BMW-gyár mellett, egy szántóföldön húzzák fel a 14 ezer négyzetméteres létesítményt. A komplexum kevesebb mint felét, 6800 négyzetmétert foglalna el az állandó és az időszaki kiállítás. A múzeum mellé terveznek még mozit, oktatási központot, konferenciatermet, tesztpályát és hatalmas parkolót is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!