Orbán kritikája után új segítőpontokat alakítottak ki a Ferihegyi reptéren

2024. július 5. – 13:32

Másolás

Vágólapra másolva

Segítőpontokat alakított ki a Budapest Airport a járatkésések miatt a repülőtéren várakozó utasoknak – írta a Ferihegyi reptér pénteki közleménye.

Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk az utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. Emiatt a Budapest Airport menedzsmentje egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki a 2A és 2B terminálokon. Itt az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni, a repülőtér-üzemeltető szükség esetén ételt és italt oszt, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt, pelenkát és törlőkendőt biztosít.

A BUD:carezone névre keresztelt zónák a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak. Az itt tartózkodók gyorsabban juthatnak hozzá a járatukat érintő legfrissebb információkhoz. Hozzátették, szükség esetén még egy ilyen segítőpontot ki tudnak alakítani a reptéren.

Mindezeken felül a Budapest Airport kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket biztosít, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesz elérhetővé a repülőtér teljes területén. „Mindenkori prioritásként kezeljük, hogy repülőtér üzemeltetőként akár a felelősségi körünkön túlmutatóan is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk az utasoknak. Most, amikor sokaknak a járatkésések miatt a repülőtéren kell várakozniuk, a segítőpontok felállításával a lehető leggyorsabban reagáltunk a helyzetre” – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Kiemelték, hogy a repülőtér-üzemeltető egyetért a Nemzetgazdasági Minisztériummal abban, hogy a jelenlegi helyzetben gyors lépésekre és minden szereplő együttműködésére szükség van annak érdekében, hogy a légi közlekedés szereplői a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást tudják nyújtani, ellenőrzött módon.

A légi közlekedésben kialakult helyzetről, a gyakori késésekről és fennakadásokról Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt péntek reggel a Kossuth rádióban. Szerinte elfogadhatatlan, ahogy az utasokkal bánnak a repülőtereken. „Ami a légi közlekedés ügyét illeti, amit ott most látunk, az a tűrhetetlen kategória, azon nem lehet nem felháborodni” – mondta. Orbán szerint nem csak a reptér üzemeltetőinek kell javulniuk, úgy látja, a légi közlekedés irányítóival és a földi kiszolgálókkal is gond van. „Tehát sokkal több megértést és emberséget várunk azoktól, akik ott a magyar emberekkel vagy az ide érkező turistákkal találkoznak” – tette hozzá a miniszterelnök.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig azt nyilatkozta: „Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat késések. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük. A 21. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan, azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!