Iskolaigazgatók leváltása: szakmai döntés vagy bosszú?

Legfontosabb

2024. július 5. – 19:25

Iskolaigazgatók leváltása: szakmai döntés vagy bosszú?
A székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium – Fotó: Google Maps

Másolás

Vágólapra másolva

„Tanártársak, szülők, gyerekek néznek értetlenül maguk elé. Senki sem tudja, mi történik, de elszomorító a helyzet” – írta olvasónk, aki azon háborodott fel, hogy elutasították Horváth József, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának pályázatát, pedig a tantestület támogatta az igazgató megbízását, és más nem pályázott az iskola vezetésére.

Nem a Vasvári Pál Gimnázium az egyetlen, ahol nem támogatták a regnáló igazgató újrázását. Az elmúlt napokban olvasóink több helyről is írtak hasonló történeteket. A levelek alapján a forgatókönyv mindenhol ugyanaz: a korábbi igazgató megpályázza az újabb megbízatást, és bár a tantestület támogatja, esetleg kihívója sincs, a minisztérium mégis úgy dönt, hogy nem folytathatja a munkát.

Van, aki szerint megtorlásról van szó. A fenti esetben a tankerület válasza szerint szakmai kifogások merültek fel, de az érdekvédelmi szervezetek szerint túl sok a furcsa egybeesés.

Jánoshidán demonstrációt szerveztek az igazgató maradásáért

A pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szerint az iskolaigazgató személyére a tankerület vezető tesz javaslatot, megbízatásáról a Belügyminisztérium dönt. Az iskolaigazgatókat öt évre bízzák meg. Ha egy iskolaigazgatónak lejár a megbízása, a pozícióra nyilvános pályázatot kell kiírni, kivéve az egyházi és magánfenntartású köznevelési intézmények esetében. Nem muszáj pályázatot kiírni abban az esetben sem, ha valaki a második igazgatói ciklusát kezdené, és a fenntartó, illetve a nevelőtestület egyetért az újrázásával.

Ennek ellenére olvasónk beszámolója szerint Jánoshida egyetlen általános iskolájában, a Petőfi Sándor Általános Iskolában mégis új pályázatot írtak ki, pedig a jelenlegi igazgató első ciklusát töltötte, és a tantestület támogatta a maradását. Menyhártné Sziráki Anna alpolgármester lapunknak azt mondta: jó volt a viszony az önkormányzat és az iskola igazgatója között, elégedettek voltak a munkájával. Eszes Béla, Jánoshida polgármestere egy lapunkhoz eljuttatott dokumentumban azt írta: a tankerületben négy, első ciklusát töltő igazgató mandátuma jár le 2024 augusztusában, a másik három iskola esetében valóban kikérték a tantestületek véleményét, csak náluk nem.

Végül a Jászberényi Tankerület nyílt pályázatára ketten jelentkeztek: Szabó Péter, az eddigi igazgató és egy jászapáti pedagógus, Ikládi Rolandné. A Belügyminisztérium július 1-ei döntése alapján Ikládi Rolandné nyerte el az igazgatói megbízást augusztus 15-től. Menyhártné Sziráki Anna lapunknak azt mondta: Ikládi Rolandnét nem is ismerik a helyiek.

Kedden este tiltakozásképp demonstrációt tartottak az általános iskola előtt, amire több mint kétszázan mentek el. A tüntetés szervezői petíciót is indítottak azért, hogy a Belügyminisztérium bírálja felül a döntését.

„Az igazgató személye a hatalom számára kényelmetlen lett”

Szintén petíciót indítottak a helyiek Székesfehérváron, ahol a cikkünk elején említett Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának, Horváth Józsefnek nem hosszabbították meg a megbízatását. A petíciót cikkünk írásakor már több mint ötezren aláírták. A kezdeményezők szerint a pályázatot elbírálók nem indokolták meg, miért utasították el a jelenlegi igazgatót, miközben másik induló nem volt. „Horváth József a tantestület és a diákság teljes támogatását élvezi. Az elmúlt 15 év eredményeinek és iskolánk szellemiségének továbbvitelét nélküle nem látjuk biztosítva” – írták a petícióban. Az aláírók a döntést szakmailag teljesen megalapozatlannak és elfogadhatatlannak tartják.

A petíciót indító A Vasvári Közössége csoport péntek késő délutáni közleménye szerint Török Szabolcs, a tankerület igazgatója fogadja őket, és átveszi petíciójukat.

Az ügy eljutott a polgármesterhez is, Cser-Palkovics András a Facebook-oldalán azt írta: az önkormányzatnak nem lehetett ráhatása a döntésre. Sajnálja az igazgató távozását, és bízik benne, hogy megnyugtató megoldás születik a helyzetre.

„Volt kollégaként és Székesfehérvár képviselőjeként is értetlenül állok a kialakult helyzet előtt” – írta Vargha Tamás, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán. Vargha azt írta, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy Horváth József maradhasson az igazgató, mert ez az iskola, a tanulók és a város érdeke.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke lapunknak azt mondta: a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium az ország egyik legjobb gimnáziuma. Mivel nincs indoklás, így szerinte biztosan nem lehet tudni, miért nem hosszabbítják meg az igazgató megbízatását, de „az igazgató személye a hatalom számára kényelmetlen lett”.

Ezzel a PSZ elnöke arra célzott, hogy a Vasvári Gimnáziumból korábban több tanár a túlóráért járó bér visszamenőleges kifizetését követelte a Székesfehérvári Tankerületi Központtól. A pedagógusok 2023 márciusban fordultak bírósághoz, majd novemberben ismét előterjesztették keresetüket. A Székesfehérvári Tankerületi Központ ellenkérelmet nyújtott be az ügyben, amelyben azzal érveltek, hogy a tanárok követeléseinek egy része elévült, a többiről pedig korábban semmit nem jeleztek.

A PDSZ országos választmányi tagja, Nagy Erzsébet lapunknak azt mondta: a héten volt sztrájkbizottsági egyeztetés, ahol a témát felvetették Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak is. Totyik Tamás és Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke is a székesfehérvári iskola ügyéről kérdezte az államtitkárt. „Furcsa egybeesésnek” nevezték, hogy éppen abban az iskolába nem hosszabbították meg az igazgató megbízását, ahol a tanárok a túlóráik kifizetését követelték.

Maruzsa Zoltán az egyeztetésen úgy reagált:

azért van ez az egybeesés, mert pont most zajlik a túlmunka miatti per, meg éppen most járt le az igazgatói megbízás, de nincs összefüggés a kettő között.

Gosztonyi Gábor azt mondta: az igazgató munkáját mindenki elismeri, és „mondvacsinált okkal” mondták azt, hogy nem hosszabbítják meg a megbízását. Azért nehezebb lesz azt mondani, hogy ezeknek az ügyeknek semmi köze egymáshoz, tette hozzá a PSZ alelnöke.

Igaz a tankerület nem javasolta az igazgató kinevezését, de azt nem írta, hogy szakmailag alkalmatlan lenne a feladatra, pontosított Maruzsa. „Csak nem volt kedve” – tette hozzá Nagy Erzsébet. „Én ilyet nem mondtam” – válaszolta Maruzsa.

A tankerület szerint az igazgató szakmai munkájával nem voltak elégedettek

A Telex megkeresésére a Székesfehérvári Tankerület viszont éppen arra hivatkozott, hogy Horváth József szakmai munkájával nem voltak elégedettek, és ők is összefüggésbe hozták a tankerület ellen indított pert az igazgatói pályázat elkaszálásával. Török Szabolcs tankerület-vezető lapunknak azt válaszolta: a Vasvári Pál Gimnázium igazgatói posztjára egy pályázó nyújtott be pályázatot, az eljárás jogszerű, érvényes, de eredménytelen volt.

„A jelenlegi igazgató munkájával szemben több szakmai kifogás is felmerült, amelyeket a tankerület eljuttatott a döntést meghozó miniszterhez, és nem javasolta a pályázó kinevezését. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az iskolából huszonegy pedagógus indított pert a tankerülettel szemben olyan többletfeladatok kifizetése érdekében, melyekről egyetlen hivatalos feljegyzés sem készült az iskolában, a követelésekkel a tankerület először a keresetlevélben találkozott” – mondta Török.

Szerinte a Tankerületi Központ a miniszteri döntés alapján megteszi a szükséges lépéseket, hogy az oktató-nevelő munka zavartalanul induljon el szeptemberben.

Ezután eljutott szerkesztőségünkhöz a tantestület reakciója, amiben azt írták: „A tantestületnek nincs tudomása elmarasztalásról a Tankerület részéről igazgató úr szakmai adminisztratív munkájával szemben. Lassan 2 éve folyik a per, ez idő alatt igazgató úr a legjobb tudása szerint végezhette és végezte a munkáját, mindig az iskola és a diákok érdekeit szem előtt tartva. A Tankerület által felmerülő indok tehát nem képezheti alapját az igazgatói pályázat elutasításának.”

Azt nem lehet tudni, hogy az ügy milyen összefüggésbe van azzal, hogy az Óbudai Egyetem márciusban bejelentkezett a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola és a Vasvári Pál Gimnázium fenntartására. A fenntartóváltást az egyetem kezdeményezte, az iskolák tantestülete előzetesen egyhangúlag támogatta az átvételt. Több forrásunk célzott arra, hogy ez is egy „érdekes egybeesés”.

Az elmúlt években több mint húsz állami felsőoktatási intézmény alakult át alapítványi fenntartásúvá, köztük az említett Óbudai Egyetem is. A modellváltás azt jelenti, hogy az egyetem kikerül a közvetlen állami fenntartású intézmények köréből, az alapítói, fenntartói jogok egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek át.

A Kispesti Károlyi Gimnázium húsz éve regnáló igazgatóját is leváltották

A minisztérium nem támogatta a Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnázium igazgatójának pályázatát sem, így az intézményben húsz éve vezetőként dolgozó Cselik Ágnes Esztert leváltották annak ellenére, hogy nem volt másik jelölt a pozícióra.

„Eszembe jutott, benne volt a levegőben, hogy ez megtörténhet, de nagyon megrázott, amikor megkaptam a papírt, még ebben az állapotban vagyok most is” – mondta lapunknak Cselik Ágnes. Szerinte akinek ez a hivatása, az nem munkahelyként, hanem szenvedélyként tekint az állására.

Magyarázatot ő sem kapott arra, hogy miért utasították el a pályázatát. „Azt gondolom azért, mert én mindig az iskola, a diákok és a tanárok érdekeit képviseltem” – mondta.

A Kispesti Károlyi Gimnázium tanárai aktívan részt vettek korábban a pedagógussztrájkokban. Cselik Ágnes szerint ugyan burkoltam, de ezt felemlegették neki a tankerületben tartott interjún, miközben ő azt hitte, ennek már nincs jelentősége.

Cselik Ágnes igazgató beszél a diákokhoz a középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga előtt a kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban 2018. május 7-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Cselik Ágnes igazgató beszél a diákokhoz a középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga előtt a kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban 2018. május 7-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

De azt is el tudja képzelni, hogy az óraszámcsökkentés elleni fellépése miatt utasították el a pályázatát. Nagyon sok intézményben csökkentették a kötelező óraszámokat, a Károlyi Gimnáziumban ez a folyamat két éve indult el. Cselik Ágnes akkor is és most is mindent megmozgatott azért, hogy ezt elkerüljék. „A tankerület ezt egy hadüzenetnek értékelte” – mondta.

A Külső-Pesti Tankerület Telexnek küldött válasza szerint az eljárás jogszerű, érvényes, de eredménytelen volt. Azt írták, hogy „az iskolák igazgatói beosztásának elnyerésére benyújtott pályázatokat a tankerület kizárólag annak szakmai tartalma alapján ítéli meg, és tesz javaslatot a döntéshozónak”. Mivel az igazgatóválasztás eredménytelen volt, így új pályázatot kell kiírni, ami ősszel várható, addig az SZMSZ szerint illetékes helyettes vezeti az intézményt.

PDSZ: Bosszúhadjárat indult

Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint az a legnagyobb probléma, hogy nem indokolják meg konkrétan, miért utasítják el a pályázatokat, és jogorvoslatra sincs lehetőség. Azt is problémának tartja, hogy az adófizetők, vagyis a szülők nem szólhatnak bele abba, ki legyen az iskolaigazgató.

Szerinte a tapasztalatok azt mutatják:

ha valaki bosszúból beleavatkozik egy intézmény életébe, akkor az intézmény lejtőre fog kerülni.

Nagy Erzsébet szerint többen tartanak attól, hogy például a túlmunka iránti kérelmük miatt megtorlás következik. Nagy Erzsébet azt látja, hogy bosszúhadjárat működik. Amennyiben elutasítanak egy igazgatói pályázatot, akkor vagy az van, hogy kívülről bíznak meg valakit egy évre, vagy az igazgatóhelyettesek közül az általános helyettes lesz ideiglenesen a megbízott igazgató. Nagy Erzsébet tapasztalatai szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy kívülről helyeznek valakit az iskolák élére.

A tanárok új jogállásáról szóló, státusztörvényként elhíresült jogszabály szerint a tankerületek jogköre kibővült azáltal, hogy az intézményi autonómiát korlátozták. Például eddig a pedagógiai programot a nevelőtestület fogadta el, és az intézményvezető hagyta jóvá, most már az igazgató a nevelőtestület bevonásával készíti el a pedagógiai programot, és a fenntartó hagyja jóvá. Az is változás, hogy az éves munkatervet a fenntartó hagyja jóvá, és a nevelőtestületnek csak a véleményét kérik ki. A változásokkal még fontosabbá vált, hogy a fenntartó jó kapcsolatot alakítson ki az iskolaigazgatókkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!