Július végétől zöng a Nélküled a zenélő hevesi országúton

2024. július 6. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Július végére készül el Heves vármegyében az ország legújabb zenélő útja, ami az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét játssza majd, írja a 24.hu.

A lap rákérdezett az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, miért marták fel többször is a 21-es út aszfaltját a helyszínen, és kezdtek neki újra a felfestésnek.

A válasz szerint az eddig elkészült felfestések próbaszakaszok voltak, melyek több dallamrészletre, eltérő hangzásra készültek el, így a korábban látott állapot nem volt véglegesnek tekinthető. A próbaszakaszok alapján választották ki a dallamot és a hangzást. A végleges dallam felfestése érdekében a külső sáv teljes szélességben történő marását és a kopóréteg aszfaltozását végzik jelenleg, majd ezt követően a legyártott sablonok segítségével történik az új kopórétegen a végleges akusztikus burkolati jel felfestése

A tárca azt is írta: a jelenlegi tervek szerint a burkolati jel festési munkái 2024. július végére fejeződnek be, akkor várható az érintett útszakasz forgalomkorlátozásának végleges feloldása, így akkortól szólhat az ország legújabb zenélő útja.

Eredetileg úgy volt, hogy Nógrád vármegyében, várhatóan Jobbágyi és Salgótarján között lesz valahol az ország harmadik zenélő útja, ám bármilyen szakaszt vizsgáltak meg a szakemberek, nem tudták kizárni, hogy ne legyen olyan háztartás, ahol ez ne lenne zavaró. A zenélő út ugyanis éjjel-nappal hangeffektust bocsát ki, amely igen zavaró tud lenni.

Magyarországon jelenleg két zenélő út van:

Nemrég zenélő bicikliút-táblát avatott fel Budapesten a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is. Most az Almássy térnél kapott ilyen táblát az egyik rosszállapotú, macskaköves út.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!