Egyetlen diák jelentkezett első helyen az ELTE földrajz–matematika szakos tanári képzésére

2024. július 8. – 09:19

Egyetlen diák jelentkezett első helyen az ELTE földrajz–matematika szakos tanári képzésére
Fiatalok a sikeres felvételit ünneplik egy felvételi eredményváró rendezvényen Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campusán 2021. július 22-én – Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 121 ezren jelentkeztek idén valamely magyar egyetem alap, osztatlan vagy mesterképzésére, és a diákok közülük mintegy 17 ezren az ELTE valamely szakát jelölték meg elsőként. A második helyen a Debreceni Egyetem áll az összesítésben, ahová közel tízezren adták be jelentkezésüket, a harmadik pedig a Szegedi Tudományegyetem lett, ahová 8395 jelentkezés érkezett, derül ki az Eduline összeállításából, amelyben felsorolják a legkevésbé népszerű képzéseket is.

Az oktatási portál szerint a ponthatárokat ugyan csak július 24-én hirdetik ki, de az már kiderült, hogy továbbra is a gazdálkodási és menedzsment alapképzést jelölték meg legtöbben az első helyen. A több mint hatezer-nyolcszáz diák mellett közel ötezren választották elsőként a pszichológia szakot, amelyet az osztatlan jogászképzés követ a népszerűségi listán.

A lista végén olyan képzéseket találunk, mint a Debreceni Egyetem szolnoki kampuszának turizmus-vendéglátás szaka, a Nyíregyházi Egyetem angol nyelvű gazdálkodás-menedzsment képzése, amelyekre csupán egy-egy diák jelentkezett első helyen. Szintén ebben a felsorolásban szerepelnek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem angol nyelvű szőlész-borász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lengyelül zajló szlavisztika, illetve az ELTE földrajz–matematika és fizika–történelem szakos tanári képzései is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!