Fény derült egy hat évvel ezelőtti csecsemőgyilkosságra Kiskunlacházán

2024. július 8. – 13:14

Másolás

Vágólapra másolva

Fény derült egy hat évvel ezelőtti, Kiskunlacházán történt csecsemőgyilkosságra – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

A Police.hu oldalon azt írták, a kilenc hónapra született egészséges csecsemőt a gyanú szerint a fiatalkorú anya élettársa megfojtotta, egy zacskóba tette, majd a ház derítő aknájába dobta 2018 májusában.

A lány a közelmúltban, egy vita hevében ismerőseik előtt vádolta meg volt élettársát azzal, hogy megölte közös gyereküket, akinek titokban, otthon adott életet – közölte a rendőrség.

Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és az elvégzett nyomozási cselekmények alátámasztották a bűncselekmény elkövetését, amit a férfi kezdetben tagadott. Először azt mondta, hogy élettársa terhes volt, de elvetélt. Pár nappal később beismerte, hogy a lány terhes volt, és egészséges csecsemőnek adott életet, de továbbra is tagadta, hogy ő fojtotta meg a gyereket. Ellenben elismerte, hogy a halott csecsemőt egy nejlonzsákba tette, és a derítőbe dobta. A csontokat a rendőrök a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat segítségével találták meg.

A férfi letartóztatását a bíróság elrendelte. A további eljárást emberölés bűntettének gyanúja miatt folytatja a rendőrség.

A titkolt terhességekről, és az a mögött meghúzódó okokról – szakértők bevonásával – ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!