Egy volt olimpikonra dőlt rá a téglafal a hévízi medencénél

2024. július 10. – 08:33

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn délután ledőlt egy téglafal az egyik hévízi hotel felújítása közben, és maga alá temetett egy munkást, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A Sportál azt írja, hogy az áldozat az egykori olimpikon bokszoló, Petrovics János volt. Ezt az információt a Magyar Olimpiai Bizottság is megerősítette.

Petrovics 52 éves volt, a bokszot 12 évesen kezdte el. Három felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, részt vett az 1991-es világbajnokságon és az 1992-es olimpián is, ahol a 60 kg-osok között 17. lett. Még a 2000-es évek elején is bokszolt, majd egy ideig külföldön élt.

Az egyik beltéri medence közelében egy néhány méteres térelválasztó falat bontottak munkások, a balesetet szenvedett munkás a fal másik oldalán volt, amikor rádőltek az Ytong téglák.

A férfi munkatársai odasiettek, a hotel orvosát is hívták, de nem tudták újraéleszteni. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indított a rendőrség. A kormányhivatal emellett munkavédelmi hatósági eljárást indított. Az adott hotel a Danubius Hotels láncé, ők annyit közöltek, hogy szerződött partner részére szabályosan átadott munkaterületen történt a baleset.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!